Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Négy Esterházy egy hullása
zsitvameníi mezőrs nyújtotta át lelkét a fenséges Padissahnak, a halmozódó török hullahegy pedig csak újabb elővédsáncot teremtett a magyar szekérvárnak. Rohamrohamra következett, de a magyar csapat mindent viszszavert. A négy Esterházy haiálmsgvető bátorsággal küzdött s elszántságuk csak újabb és újabb erőt öntött a rohamokban kifáradt magyar seregb®. Elmúlt a dél, elmúlt a délután, leszállt az alkony s a török egyre támadott. Csak akkor állította be rohamait, mikor a"Zsitva felstt izzó tányér emelkedett ki az éj kormából: a telihold. Vérvörös korongja kísértetiesen illusztrálta a vérrel borított mezőt... A tábor lepihent, katonának neonban nincsen kiadós álma. Alig derengett fel a Zsitva felől a hajnal s alig feslett ki az első rózsaszinű sáv az ég peremén, a török újból támadott. Vér köszöntötte a felkelő napot, török vér, magyar vér egyaránt, de sokkal több folyt ki a támadó törökből! A szörnyű emberveszteség elvette a török támadási kedvét. Habozó, kedvtelen rohamokban támadott s nem tudott beléjük lelkesedést verni az agg Ozmán bég sem, aki személyesen állott a támadósereg élére. Âm a magyar táborban Esterházy Tamás észrevette, hogy a töröknél bomlik a fegyelem és foszlik a harci kedv. Utánam — kiáltotta Tamás báró, a lévai várkapitány s kirohant lovával a nyílt mezőre. A kis magyar csapat tehát megtámadta a négyszeres túlerőt. Tamás bárónak váratlan kirohanással sikerült rést ütnie az ingadozó ozmán sorokban. Alig kapott észbe a török és rohant rá Tamás báróra, a másik oldalon a soproni főispán, László gróf rohant ki a nyilt mezőre csapatával - hogy tehermentesítse Tamás báró támadó seregét, melyet a török már-már körülzárt. Mikor aztán a török László grófra támadt — két oldalt Gáspár és Ferenc báró tört ki embereivel. A négyes kirohanás teljesen megzavarta a török sereget Egy kis ideig még tusakodott a hősiesen küzdő magyarokkal, akik tudták, hogy ez a kirohanás dönti el a vezekényi ütközet sorsát — aztán a török megfordult és vad futásban keresett menedéket. Mire a reggeli nap aranypalástját borította az égre — csendes volt a vezekényi mező s nyoma sem volt a harcoló töröknek. Csen— 141 —
