Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Négy Esterházy egy hullása

Négy Esterházy egy hullása. A Nyitravölgy keleti pereme igazán nem panasz­kodhatik eseménytelen múltra. Hol a kunok árasztották el, hol a bessenvők — máskormeg a török száguldott végig falvain — egyszóval bőven öntözte a történelem esője. A kûnokat Aranyosmarót történelme tartja számon, a bessenyőket ma is nevében őrzi Zsitvabessenyő — a török uralmát pedig az egész alsónyitrai tájon máig is égető emlékként őrzi a nép ajka. Hogy az emlékek uga­rán a legmélyebb nyomot a török hagyta vissza — ®n­nak nemcsak az évszázados török uralom a magyará­zata, de az Alsónyitravölgy fekvése is. Erre húzódott ugyanis a „béke" határvonala. A határ azonban legfeljebb arra volt jó, hogy a török most már tudatosan is a tilos­ban portyázzon. Ha valamelyik bégnek vagy agának zsákmányolni jött kedve, egyszerűen átcsapott a túlol­dalra, s mikor a magyar sereg üldözésére indult, már vissza is húzódott vonala mögé. Ez volt a jobbik eset. Más­kor az elfoglalt falvakat egyszerűen „magtartotta" magának, s a határt „feltolta" az újonnan meghódított területek - fölé. Kis- és Nagyszelezsény, Velsic, Ebedec, Herestyén, Hizér — már a zsitvatoroki béke előtt is török járom alatt nyögött — Hullt, Óhajt, Rendvét, Verebélyt, Szen­esét, Mányát vagy Belleghet a zsitvatoroki béke után „szerezte meg" magának a török s osztotta be az esz­tergomi bég hatáskörébe. Hozzá szállította az Alsónyitra­völgy a véres verejtékkel előteremtett adót s ha a nagy­szerű bég keveselte a baksist egyszerűen átruccant — néhány hasonlóan pénzéhes török főúr társaságában — egy kis „portyázásra". Természetesen a „határon" túlra f, hisz az uralma alatt kínlódó magyar falvakat derék alan­tasi Allah nevében úgy kizsarolták, hogy a lakosság be­— 138 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom