Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

A felhők csodája

tólag az volt a szándékuk, hogy a római sereget teljesen kimerítik s a legyöngült légiókat felkoncolják. Marcus Aurelius egyre sötétebb arccal járt katonái között, a véginség fenyegette a híres légiót. Esténként fáradtan pihent le sátrában s csodálkozva hallgatta, hogy a „legio fulminatrix" táborából különös ének hangjait sodorja felé a nyári szél. — Milyen furcsa, fájdalmas melódiák — jegyezte meg a császár. — A kappadókiak könyörögnek új Istenükhöz — jegyezte meg az udvarmestere. Marcus Aurelius nem válaszolt Mint meggyőződéses római, mindig kötelességének tartotta az új vallás irtását, most azonban semmit sem tett. Hátha utoljára énekel a híres légió! A kappadókiak valóban Istenükhöz könyörögtek. Nem Juppiterhez, s nem is Marshoz — ahhoz az Istenhez, akit csak titokban a föld alatt, katakombák fáklyafényében imádhattak, de akiről tudták, hogy hatalmasabb, mint a nagy római birodalom összes istensége. Csodáért könyörögtek, mert csak csoda segíthet rajtuk — hisz a táborban mindenki érezte, hogy a kvádok holnap reggel megkezdik a csatát az agyoncsigázott római légiók ellen. Borús sötét reggelre ébredt a légió. Az eget nehéz, ónos felhőic fátyla vonta be s a fellegek egyre sűrűbben és alacsonyabban gomolyogtak a Zsibrica felett. Egyszerre aztán megrázkódott az ég, megnyíltak csatornái és bő szálakban kezdett hullani az eső. — Víz ! — kiáltottak a rómaiak s lekapták fejükről ércsisakjaikat. Bennük fogták fel az életet adó, ruganyozó folyadékot, mely egyszeribe talpra állítja a kimerült katonát. _ Víz ! — dühöngött a kvádok vezére s rohamot vezényelt a rómaiak ellen. Jól tudta, hogy egész számítása megdől, ha a rómaiak vízhez jutnak. Szét kell verni az ellenséget, mielőtt az rendbe szedi magát ! Hatalmas kiáltással rohantak le a kvádok a nyitrai hegyekből s rátörtek az alélt és vizet gyűjtő légióra. A gyors támadás abban a percben érkezett, mikor a rómaiak már nyitva látták maguk előtt a — 121 —