Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)
Szórád barlangja
langja nemcsak Nyitra kegyeleti helye, de a Zobor mondavilágának legszeb legendáját is őrzi... Szórád — meséli a legenda — nem volt Nyitra fia. Bölcsője messze ringott a lengyel föld egy szegényes viskójában. Földünkre az a vallásos rajongás sodorta, mely egész élettartalmát adta. A zobori Szent Ipoly kolostor már akkor híres volt szigorú szelleméről, aszketikus életmódjáról s a kolostor híre eljutott abba a lengyel városkába is, amelynek határában Szórád egy elhagyott barlangban remetéskedetí. Elhatározta, hogy elzarándokol a nyitrai klastromba s felvételét kéri a rendtársak közé. A hosszú utat gyalog tette meg - s felvételre jelentkezett a kolostor főnökénél, Filep apátnál. A zobori kolostorba ekkoriban sok felől sereglettek a vallási élet rajongói — Filep apát mégis azonnal kiérezte azt az izzó lelkesedést, mely a lengyel vándor egész lényét fűtötte. Felvette tehát Szórádot a kolostor tagjai közé és Szórád (helyestbben Zoreárd) a kolostor falai között András szerzetesi nevet nyert. Szórád tehát megkezdte a nyitrai kolostor szigorú aszketikus életét. Csak néhány hónapot töltött falak között, mert bár a kolostor ép szigoráról volt meszszeföldön híres — Szórád vallási fanatizmusát ez a szigor sem elégítette ki. Engedelmet kért tehát Filep apáttól, hogy elvonulhasson az elhagyott barlangba a kolostor fölé, azt mintha a természet is azért alkotta volna meg, hogy a lengyel rajongónak magányos lakává váljék. Itt élte le Szórád nyitrai remeteéveit a legelzárkózottabb magányban, távol az emberektől, távol még saját szerzetestársaitól is. Egyedül a zobori kolostor másik fiatal s ép oly vallásos rajongástól izzó tagja kereste fel néha, aki Szórád tanítványának tekintette magát. Benedek barát volt az egyetlen, akivel Szórád időnkint együtt remetéskedetí és ájtatoskodott. Vizet — a szikla tövében buzgó forrás nyújtott — eledelt a kolostor szegényes, viszszamaradt morzsái — azaz még ezek sem mindig. Nagyböjt idején negyven szem pálmadió képezte a zobori remete táplálékát —' negyven napon át. Ekkor szállt le évente egyszer barlangjából Filep apáthoz, hogy a pálmadiókat átvegye. Később már a zobori barlang elhagyatottsága és zord magánya sem elégítette ki — még távolabb akart — 106 —
