Mártonvölgyi László: Emlékek földjén (Nitra : A Híd, 1941)

Az utolsó fehérbarát

lot t, amíg eljutottak a tisztás pereméig — illetve addig, ahol a fák koronája jelezte, hogy valaha itt volt a remete tisztása, mert a havat a vihar egy síkká söpörte mindenütt. Nyoma se volt a remetelaknak, teljes egészében elfedte a hótakaró, melyen lilán tört meg a karácsonyi alkony fénye. Mikor pedig ekékkei utat vágtak a tisztás felső sarkáig, ahol az ősszel még remetelak állott — a hó alatt romhalmazra bukkantak. A kunyhó teljesen összedőlt a hó hatalmas súlya alatt, csak a kereszt maradt épen. Ferdinánd barátot csontkeménnyé fagyott testtel találták meg az üreg mélyében, az összedűlt kunyhó gerendái alatt. A tisztás ahol életében lakott, halála után is lakóhelyévé vált. A falusiak ugyanott temették el Ferdinánd barátot, ahol rábukkantak. A sírra — fejfaként — a magacsinálta nyírfakeresztet állították. Egykor kunyhóját jelezte — most utolsó pihenőjét. A kis tisztás felett pedig egyre szálltak az évek, s fordultak az évszázadok. Elkorhadt a fakereszt, eltűnt a sírhalom. De az erdei tisztást, ahol az utolsó fehérbarát élt, máig is „íerdinándi erdőnek" szlovákosan „ferdinándkának" nevezi az egész környék... Az utolsó fehérbarát mondája Elefánton széltében ismert. Irodalmi feldolgozását Mittuch József Elefánt tudós plébánosa nyújtotta, aki azt a Nyitrai írók Könyvében, „Fakó emlékek" cím alatt írta meg. A mi feldolgozásunk az ő adataihoz s a szóhagyományhoz igazodik, melyet a nép generációról — generációra őriz. Az egykori pálos kolostor ma fényűzően berendezett földesúri kastély. A rengeteg mélye helyén óriási park terül el, a tisztás közeiében van a garázs. Az idő alaposan letörölte a régi idők emlékét. Az elefánti fehér barátok azonban a népregében tovább is élnek — s tovább marad fenn emlékük, mint a templomi freskók a főúri szobában, mint a pálosok kisértetjárása a kastélyban, (mert álmukat a kripta kiürítése megzavarta) sőt talán tovább —• mini maga a masszív falú kastély... — 85 —