Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom - Palotai Boris

; utott nagyobbka diáknak akar segíteni —• állapítja meg a műről legjobb pedagógiai szakírónk, Krammer Jenő (Magyar Figyelő 1934. 1—2. sz.). Palotai következő ifjúsági regénye ugyancsak az Athenaeumnál jelent meg 1937-ben, Julika címmel. Társadalmi háttere ugyanaz, mint a Péteré: a világgazdasági válság, mely sorsokat dönt le, s megnyomorítja többek között a serdülő gyermekek életét is. Cselekménye azonban szélesebb és szerteágazóbb, s az írónő nagyon is sok problémát zsúfol bele; például a falukérdést, az anyaság és a művészi elhivatottság ellentétét is. Meseszövése ezért nem olyan egyöntetű és sikerült, mint jellemábrázolása, s ez általában jellemző Palotai későbbi epikai alkotásaira is. Különböző folyóiratok már a harmincas években közölték Palotai elbeszéléseit, ezekből először 1936-ban jelenik meg egy válogatás Isten ölében címmel. Az írónőt azóta is mint elbeszélőt tartja számon a magyar irodalomtörténet; később már verset nem is írt. Elbeszélései azonban erősen lírai jellegűek: alig van bennük jelentősebb történés, cselekmény, viszont annál erősebb a lélektani motívumok, a női és gyermekjellemrajzok ábrázolásában. Némely kritikusa „rövid lélegzetű, tárcaszerű" elbeszélésnek tartja Palotainak ezt a jellegzetes műformáját, melyben kitűnő, aprólékos megfigyelésről és frappáns, könnyed előadásmódról tesz tanúságot. A jó lélektani motiválás a szlovákiai magyar irodalomban ritka értéket jelent, elbeszélőink többsége éppen ebben volt gyengébb, s inkább mesét szőni, történeteket bonyolítani tudott. Igaz, volt a magyar irodalomban egy időszak, a felszabadulás utáni sematizmus korszaka, amikor épp az írónő elbeszéléseinek legerősebb oldalát, pszichologizáló módszerét kifogásolták. 1949-ben Tűzhely címmel megjelent novellagyűjteményéről így írtak a Csillagban: A pillanatkép feltöltése hosszú és a cselekményhez szükségtelen gondolatsorokat, emléktársításokat tartalmaz; a sokszor üres, öncélú pszichologizálás betegsége egyébként majdnem minden elbeszélésében felüti makacs fejét. Az elbeszélések egy részét „lélektani pillanatkép"-nek nevezhetnék, amelyekben a cselekmény csak a lelki jelenség alátámasztására, körítésére szolgál. (Pl. Szabadulás, Féltékenység, Feleség, és ide sorolható ilyen szempontból A két Vargóczy is.) Úgy is mondhatnánk: a cselekmény belülről indul, s maga köré vonja, esetleg alakítja is a külső világot. Pedig a valóság ennek éppen a fordítottja. 180