Csanda Sándor: Első nemzedék

Az elbeszélő irodalom

A két világháború közötti szlovákiai magyar epikát elsősorban a különböző jellegű kísérletezések jellemzik. Ezek közül a csehszlovákiai magyar regény megteremtésére irányuló törekvések a jelentősebbek, de nem tarthatunk számon olyan kiváló alkotásokat, mint a magyarországi és erdélyi magyar irodalomban. Fábry Zoltán kritikai munkásságának ösztönzésére és a nemzetközi szocialista irodalom hatására létrejött egy sajátságos műfaj, az ún. „valóságirodalom", amelyen a valóságot közvetlenül ábrázoló riportszerű vagy szociográfiai jellegű, szocialista szellemű prózát értettek. Ilyenek voltak pl. a sarlósok különböző folyóiratokban közzétett írásai: Balogh Edgár, Jócsik Lajos szociográfiai tanulmányai, Sellyei Józsefnek a szegényparasztok életét ábrázoló karcolatai és regénykísérletei, Morvay Gyula expresszionista szabad versei és Emberek a majorban című kisregénye. Fábry ide sorolta Ilku Pálnak az ifjúság számára írt alkotásait, Szabó Bélának főként az éhségről szóló verseit és Barta Lajos néhány könyvét is. A marxista szellemű valóságirodalom, a harmincas évek közepén már szocialista realistának nevezett prózairodalom képviselője Bányai (Munels) Pál Felsőgaram és Fakó földek című regényeivel. Igazi elbeszélő tehetség volt Tamás Mihály beregszászi mérnök; a gyermekek lelkivilágát és a szegény emberek sorsát ábrázoló, humanista szellemű elbeszéléseivel és kisregényeivel tűnt ki. Jelentős ígéret volt az állami díjjal is kitüntetett Darkó István, akinek stílusa a legjobb erdélyi elbeszélőket juttatja eszünkbe. Regényeiben a szlovákiai magyar kisebbség életét ábrázolja (Szakadék, Lángoló csipkebokor, Deszkaváros). A női lélek és szociális témák igényes, realista ábrázolásával tűnt ki Palotai Boris és Szenes Piroska. A harmincas években kiadott elbeszéléseikkel és regényeikkel már mindketten sikert arattak Budapesten 10 145