Csanda Sándor: Első nemzedék

Bevezetés

Vájlok Sándor a szlovenszkói magyar irodalom tizenöt évéről. Tanulmányai nem mentesek nacionalista és klerikális motívumoktól, de esztétikai megállapításainak jó része (például a dilettánsok és tehetséges írók megkülönböztetése) ma is elfogadható. Pavel Bújnák szlovák irodalomtörténész, a pozsonyi és a prágai egyetem magyar tanszékének professzora a Československá vlastiveda (Csehszlovák honismeret) hatalmas példányszámban kiadott irodalomtörténeti kötetében a szlovák olvasók számára írt pozitivista jellegű tájékoztató tanulmányt az itteni magyar irodalomról. Tanulmányának egyik jellegzetessége, hogy földrajzi alapon, a XII. századtól számítja a szlovákiai magyar irodalmat, s így Balassit, Madáchot, Jókait, Mikszáthot és más írókat is ide sorol. A Bújnák halálára kiadott emlékkönyvbe (Pavlovi Bujnákovi, 1933^ Zapf (Bellyei) László írt összefoglaló tanulmányt Magyar irodalom Csehszlovákiában címmel. A szerző kéziratban maradt részletesebb szlovákiai magyar irodalomtörténetére későbbi történészek —• például Kemény G. Gábor is — hivatkoznak. A Magyar írásban is találkozunk számos itteni könyvet ismertető recenzióval, s ugyanott Féja Géza Magyar Könyvszemle címmel rendszeresen ismertette a szlovákiai magyar könyveket is. 1938 után, DélSzlovákia egyes területeinek Magyarországhoz csatolása alkalmából konjunkturálisán megszaporodott az itteni magyar irodalmat vagy a „Felvidék szellemi életét" bemutató könyvek és írások száma. Ilyenek például Jócsik Lajos: Iskola a magyarságra, Idegen igában, Kemény Gábor: így tűnt el egy gondolat. Ezeket ma természetesen csak erős fenntartással lehet olvasni, s már akkor is kritizálták a „felvidéki szellem" nacionális felfogását a Korunkban (Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Berkó Sándor, Sándor László és mások), akik felül tudtak emelkedni a nemzeti korlátokon. Kemény Gábor könyve azonban — az említett helyzetből és szempontból következő hibái és kezdetleges koncepciója ellenére is — a legtöbb tárgyi és bibliográfiai adatot szolgáltatja a két világháború közti szlovákiai magyar irodalom tanulmányozásához. Az már köztudomású, hogy a felszabadulás óta is folyik irodalmunk régebbi hagyományainak feltárása és értékelése. Fábry Zoltán tanulmánykötetein kívül hasznos adalékokat talál az olvasó Turczel Lajos könyveiben: írások mérlegen (1958), írás és szolgálat (1965), Két kor mezsgyéjén (1967), Portrék és fejlődésképek (1977) j 9