Csanda Sándor: Első nemzedék

A líra - Földes Sándor

nyomottjait. A hallgatást ostorozó motívum később is gyakran előfordul költészetében, amellyel a tömegek öntudatát kívánja erősíteni; a költő úgy értelmezi saját líráját, hogy neki kell kimondania a lázító igéket a néma, de helyzetüknél fogva lázadásra érett tömegek helyett. Költészetének célja tehát a forradalmi tett, az aktivitás, s mindez erősen hasonlít Kassák Lajos és a bécsi maisták akkori lírai programjához. Földes a húszas években nemcsak a hagyományos versformákat, hanem a hagyományos témák nagy részét is elveti, így pl. a szerelmi lírát is, csak politikai jellegű verseket ír, mert ölelni sem tudok, míg milliók kínokban égnek. Az avantgardista, expresszionista költőt könnyebb megérteni, ha ismerjük lírai programját. Földes programja a Korunkban jelent meg, írói bátorság, írói felelősség címmel. Idézünk belőle: A műalkotás nem álarcosbál, hanem exhibicionizmus. Lemeztelenülés: az alkotó karakterisztikumának, életképének sűrített kivetülése, és mit sem ér a mű, ha alkotója személyére vonatkozólag holt,bizonyos következtetéseket levonni belőle nem lehet, ha a holt betűk mögött nem látszik a véres hús: az alkotó. Becsületes művész inkább levágatná a kezét, mintsem művészi céllal egy sort is leírjon, amelyből embervajúdássá, világképpé tágult „politika" kiérthető ne volna. Az irodalom függvénye, és bizony olyan egészen „közönséges" dolgok függvénye, mint például a kenyér, szén, tüdővész, luesz, földéhség, munkanélküliség stb. Nincsenek „magasabb" nézőpontok. Csak az a hely lehet a kilátó, ahol az ember sűrűben állunk,koordinálva (és legtöbbször determinálva is) a tömeg vágyai, szenvedései, akarásai által. Nincs lehetőség a bőrünkből kibújni, és valahol a felhők fölött bérelni olümposzi hónapos szobát. A probléma magja lent van, és ennyi az egész: emberek élni akarnak. És erre csak egy „igen" és csak egy „nem" létezik. Kettő között választani könnyű, de a gyávaság megteremtette azt a paradoxont, hogy a választás kettő között a legnehezebb. Mert ez az állásfoglalás egész életre szól, kövér tálakat és dicsőséget rúg fel, tövises konzekvenciákat vállal, minden órában új tettet igényel (és ez a fontosabb, ez a lényeges az irodalom határain kívül is), és minden órában helyt kell állania érte: bátran és szenvedéllyel. Az irodalom egységének célja egy nép élni akaró „igenjének" maximális hangsúlyú kimondása, tehát maximális értékű: minden nép igazából kovácsolt szavakra van szükség. A „politikamentes" 61