Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
állampolgárság elnyerésével, s így földjeik, házaik, gazdaságuk, egyszóval a vagyonuk megmentésével. Az aláírást megtagadóknak számolniuk kellett az élelmiszerjegyek esetleges megvonásával, vagyonuk elvesztésével, az elhurcolással, kitelepítéssel stb. S bár a bizottságok mindjárt melegében elutasították 84 141 személy kérelmét, a reszlovakizáltak száma így is elérte a 326 679 főt. A központi szervek végül is kb. 200 ezer jelentkezőt fogadtak vissza a szlovák nemzet kebelébe 5 2. „A németek elűzése 1945 májusának első napjaiban kezdődött, mielőtt még a nagyhatalmak döntöttek volna a kitelepítésükről. Felsőbb hatósági szervek utasítására önkényesen kizavarták lakásaikból, összeterelték és kiűzték őket az országból. Még ma is borzadály fogja el az embert, amikor az Ausztria felé vonuló halálmenetekről vagy a lincselések számtalan áldozatáról hall vagy olvas. A szervezett kitelepítés csak később következett. Az első vonatszerelvény 1946. január 25-én indult az amerikai megszállási övezetbe. A statisztikai adatok szerint 2 millió 996 ezer németet telepítettek ki, ebből 176 ezret Szlovákiából. Ezekben a számokban állítólag az a 660 ezer ember is benne foglaltatik, aki mindenét hátrahatva még 1946 januárja előtt elmenekült, vagy akit kiűztek Csehszlovákiából" . A kitelepítést egyébként könyörtelenül hajtották végre. A nyugati határvidéken sok lakásban még az ebédet sem engedték elfogyasztani. Több helyütt az emberség netovábbjának számított, ha valakinek megengedték, hogy a gyerekkocsit is magával vigye. Mindez ellentmondott a csehek emberségéről és kulturáltságáról terjesztett nézeteknek. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint Csehszlovákiában (Kárpátalja nélkül) 3 304 641 német élt, ebből 3 149 820 a cseh tartományokban, 154 821 pedig Szlovákiában. Az 1950. évi népszámlálás már csak 165 117 németet talált az országban (a cseh tartományokban 159 938, Szlovákiában 5179 főt) 5 4. Az első magyarellenes intézkedések egyike az 1945 májusának első napjaiban Pozsonyban végrehajtott akció. Egyes pozsonyi magyaroknak családtagjaikkal együtt azonnal el kellett hagyniuk a lakásukat. A kézbesített végzésekben az 1936. évi 131. számú törvény 37. §-ára és az 1939. évi 190. számú törvény 2. §-ára hivatkoztak. Akadtak magyarok, akiket a vasárnapi istentiszteletről hazatérve már nem engedtek be a lakásukba. Az embertelenség nem ismert határt. Voltak magyarok, akiket a pozsonyligetfalusi volt katonai barakktáborba internáltak, s voltak, akiket már városba, községbe kötöztettek. A nemzetbiztonsági parancsnokság határozata szerint csakis olyan épületben lakhattak, amelyet még 1918 előtt építettek. Igaz, a tábort már 1918 után állították fel. A nemzetbiztonsági szervek könyörtelenek voltak. A legtöbb esetben azonnal más bérlőt helyzetek az elhagyott lakásba. Az új bérlők pedig sokszor még azt sem engedték meg, hogy a szerencsétlen magyarok legalább családi ereklyéiket, a szülők, nagyszülők bekeretezett képeit, a családtagok esküvői fényképeit magukkal vigyék. A deportáltakat a legszükségesebb dolgokkal sem látták el, egészségügyi 92
