Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
párthoz való tartozás 1938. október 6-a után, illetve a legutóbbi népszámláláskor bevallott nemzetiség. Igaz, e jogi norma szerint is volt lehetőség arra, hogy valaki kivételt kapjon, munkahelyén maradhasson vagy továbbra is folyósítsák számára a nyugdíjat, az ilyen esetek száma azonban elenyészően csekély volt. „Az alkalmaztatással kapcsolatos a Megbízottak Testületének 1946. február 25— i 37. számú rendelete, amely szerint azokat a német és magyar nemzetiségű személyeket, akiket a 33. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum megfosztott csehszlovák állampolgárságuktól, a külföldiek alkalmaztatásáról szóló 333/1939 Sz. számú törvény (a szlovák állam törvénye) szerint sem szabad alkalmazni. A magyar és a német nemzetiségű személtekre az általános munkakötelezettségről szóló elnöki dekrétum vonatkozott" . Az említett rendeletekkel párhuzamosan Prága is egyre több jogszabályt publikált a németekkel és a magyarokkal kapcsolatban. Akadtak köztük olyanok is, amelyek hatálya csak a cseh történelmi tartományokra terjedt ki, zömük azonban országos hatályú volt. Ezek közé tartozott az 1945. augusztus 2-án kelt hírhedt 33. számú köztársasági elnöki alkotmány dekrétum is. Ez a kollektív felelősségre vonás elve alapján kiadott alkotmánydekrétum „augusztus 10-én lépett hatályba". Ettől a gyászos emlékű naptól fogva vált a csehszlovákiai németség és magyarság de iure is hontalanná. E dekrétum szerint mindazok a német és magyar nemzetiségű állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom előírásai szerint német vagy magyar állampolgárságot szereztek, a megszerzés napjával elvesztették csehszlovák állampolgárságukat. A többi német vagy magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár a dekrétum hatálybalépésének napjával vesztette el csehszlovák állampolgárságát. Az elnöki dekrétum nem vonatkozott azokra a németekre és magyarokra, akik a köztársaság fokozott veszélyeztetettsége idején hivatalosan csehnek vagy szlováknak vallották magukat. Számuk nagyon csekély lehetett. Azok a csehek, szlovákok vagy más szláv nemzetek tagjai viszont, akik az említett időben kényszerűségből vagy más körülmények miatt németnek vagy magyarnak vallották magukat, nem voltak németnek vagy magyarnak tekinthetők, ha a járási nemzeti bizottság (járási közigazgatási bizottság) útján megkapták a nemzeti megbízhatóságról szóló belügyminisztériumi bizonylatot. Természetesen azok a személyek is megtarthatták állampolgárságukat, akik hűek maradtak a Csehszlovák Köztársasághoz, nem vétettek a cseh és a szlovák nemzet ellen, illetve részt vettek annak felszabadításában, vagy üldöztetést szenvedtek a fasiszta terror idején 4 9. Ez az elnöki alkotmány dekrétum teljesen idegen volt az Alkotmány lev él szellemétől, sőt betűjétől is, s az Egyesült Nemzetek Alapokmányával sem volt összhangban. Ilyen „csekélységre" azonban Csehszlovákia kormánya mit sem adott akkoriban. A dekrétum felmérhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okozott a német és a magyar nemzeti kisebbségnek; állampolgárságuk megvonásával lényegében 90
