Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
Az ideiglenes törvényhozó testület faji alapon állt. Az 1945. augusztus 25— i 48. számú kormányrendelet 6. §-a szerint mind a választók, mind a delegátusok kizárólag cseh és szlovák vagy más szláv nemzetiségű állampolgárok lehettek, s 7. §-a szerint a képviselők is 2 2. Ezt a rendeletet (az Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztásáról) a Csehszlovák Köztársaság kormánya az 1945. évi 47. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum 1. cikkelyének 3. bekezdése alapján adta ki. A németek és a magyarok e rendelkezés értelmében nem választhattak és természetesen választhatók sem voltak. Mégpedig azért, mert nem voltak szlávok, s az 1945. augusztus 2-i 33. számú köztársasági elnöki alkotmánydekrétum 1. §-ának rendelkezése értelmében 1945. augusztus 10. napjával valamennyien elvesztették csehszlovák állampolgárságukat 2 . Az Ideiglenes Nemzetgyűlés fő feladata az 1945. évi 47. számú elnöki dekrétum 2. cikkelye szerint a következő volt: 1. megerősíteni elnöki funkciójában Edvard Benešt az Alkotmánylevél 58. §-ának 5. pontja szerint; 2. megfelelő módon gyakorolni a Nemzetgyűlés feladatkörét az Alkotmánylevél és más törvények szerint; az alkotmányt azonban csak akkor változtathatja meg, ha az feltétlenül szükséges 2 4. A Nemzetgyűlésnek az volt a legnagyobb tette, hogy jóváhagyta a köztársasági elnöki dekrétumokat, mégpedig mindazokat, amelyeket Edvard Beneš a háború idején s az 1945 május és októbere közti időszakban kibocsátott. S természetesen az, hogy megerősítette Edvard Benešt köztársasági elnöki funkciójában. Lényegében újraválasztotta őt. Az elnöki funkcióval kapcsolatban még egy megjegyzés kívánkozik ide: az Alkotmánylevél 58. §-ának 5. pontja szerint az előző elnök addig marad tisztségében, míg új köztársasági elnököt nem választanak. Edvard Beneš nem maradt a helyén. A megszállt területek képviselőinek és szenátorainak kiválása után megcsappant létszámú parlament 1938. november 30-án új köztársasági elnököt választott Emil Hácha, a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elnöke személyében. Igaz, az Alkotmánylevél 59. §-ában megszabott 14 napon belüli határidő be nem tartásával. Edvard Beneš elismerte az elnökválasztás tényét, sőt gratulált is Londonból az utódjának 2 5. Később, látva a háború alakulását, úgy viselkedett londoni emigrációjában, mintha 1938. októberében a nácik fenyegetése következtében mondott volna le, lemondása ezért nem érvényes 2 6. Pedig hát e lemondás az Alkotmánylevél 59. §-ának rendelkezésével összhangban történt. Bárhogy is alakult idővel a politikai és a hadi helyzet, Edvard Beneš már nem volt a Csehszlovák Köztársaság elnöke. A lemondást nem lehet meg nem történtté tenni. Mint említettem, Londonban nemcsak kormány alakult, hanem 1940. július 21-én államtanács is. Az emigráns csehszlovák kormány elnöke Jan Šrámek, külügyminisztere pedig Jan Masaryk volt. Az államtanács tanácsadói és ellenőr82
