Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

Janics Kálmán A FASIZMUS SODRÁBAN (Az áltudományosság és a történelemhamisítás idegen az európai szellemiségtől) A második világháború utolsó szakaszában aligha láthatott a magyarság a háború alatt megkötött diplomáciai egyezmények mögé. Többek között arról sem tudott a magyar közvélemény, hogy 1941 nyara óta — amióta a Szovjetunió Csehszlovákia létezését 1937-es határaival ismerte el — a Szlovák Állam jogilag már nem létezett, és minden, ami a továbbiakban területén történt, a politikai végső leszámolásban már csak egy szűk csoport garázdálkodásának volt minősíthető a Csehszlovák Köztársaság egy részén. A nemzetközi diplomácia befejezett tényei nemcsak a magyar uralkodó osztályt lepték meg, de a tájékozatlan és optimista magyar társadalmat is, az értelmiséget ugyanúgy, mint a parasztságot, sőt a munkásság többségét is. A „visszaszerzett" területek újból való elvesztése ugyanolyan csodálkozást váltott ki, mint a történelmi Magyarország fölbomlása 1918—19 telén. A szlovák fasizmus ellen összehordott vádak egész sokasága persze nem lehetett hatásos érvelés a nemzetközileg elismert csehszlovák jogfolytonossággal szemben; ezt Dél-Szlovákiában csak a háború befejezése után kezdték megérteni, hogy Szlovákia a nemzetközi jog értelmében már 1941 nyara óta csak földrajzi fogalom... Dél-Szlovákia magyarjai többségükben úgy képzelték, hogy ... Szlovákia a fasiszta kilengéseiért felelősségre vonandó, hiszen — amint köztudomású — Szlovákia volt az első csatlós: :a nácik oldalán részt vett a Lengyelország elleni támadó háborúban, a fajüldözésben megelőzte Magyarországot, a szólásszabadságot következetesebben irtotta ki. De mindenki elfelejtette a történelem nagy tanulságát, hogy a nagyhatalmi érdekekkel és a diplomáciai befejezett tényekkel szemben a legyőzött részéről nem lehet érvelés. A csehszlovák jogfolytonosság elismertetésének érdeme Edvard Benešé volt, aki már a háború korai szakaszában nemzetközi szerződésekben rögzítette a csehszlovák állam alapvető érdekeit. Ezek jelentősége akkor sem csökken, ha a centralista Beneš „csehszlovák" nemzetfogalma később megbukott. A háború folyamán Csehszlovákia restaurálásának elméleti-ideológiai háttere az antifasizmus volt. A harcok megszűnésével azonban már más követelmény lépett előtérbe. Hogy az elképzelt nemzeti állam, a kisebbségek nélküli Csehszlovákia a nemzetiségek fölszámolását is elmélettel támaszthassa alá, már az első hetekben megszületett, sőt az ideológiai alapelveit a kassai kormányprogram fektette le, olyanformán, hogy a nemzeti állam létrejötte önvédelmi szükségesség, a „tömeges hazaárulások" bűnének jogos megtorlása pedig igazságos büntetés. A „jogos önvédelem" elvének tetszőleges tágításából és nyújthatóságából a múltban is túlzások keletkeztek; a jogosnak vélt cselekmény ritkán állt meg azokon a határokon, amiket az utókor is elfogadott „önvédelemnek". Hogy a 62