Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

I. A magyar- és németellenes diszkrimináció szellemi genezise

ségek kiélesedésére. Mindegyre fokozódó megdöbbenéssel látta a világ, hogy a csehek az Őket fenyegető veszedelmekkel szemben Szovjetoroszországban keresnek segítséget, a csehszlovák nagykapitalizmus a Szovjet katonai és politikai szövetségével akarja megerősíteni ingadozó pozícióját Közép-Európában. A csehszlovák állam válságos problémái közül mindig a szudétanémet kérdés volt a legsúlyosabb és legreménytelenebb. A Szudéta-vidék német lakossága a régi osztrák birodalomban az uralkodó elemhez tartozott, az osztrák tartományok német lakosságával együtt vette ki részét a nagy birodalom kormányzásának előnyeiből: a politikai jogokból és a gazdasági haszonból egyaránt. A kulturális szabadság, sőt védettség természetes állapot volt számára. A világháború befejezése után ez az egész embertömeg kisebbségi sorsba került. A kisebbségek helyzete sehol sem irígylésreméltó, de sehol sem volt olyan súlyos, annyira elviselhetetlen, mint a demokrácia, a polgári szabadság agyonpropagált hazájában, a Csehszlovák Köztársaságban. A cseh elnyomás éppen olyan súlyosan nehezedett a szudétanémet tömegekre, mint a magyarokra, a szlovákokra, a ruszinokra, a lengyelekre. A Szudéta-vidék német lakosságának meg kellett tanulnia, mit jelent az, ha a központi kormányzat nem mellette áll, nem dolgozik minden eszközzel a megerősítésén, felemelésén, hanem ellenkezőleg: a gyengülését, sorvadását, pusztulását kívánja. A szudétanémetek a többi nemzetiségekkel együtt húsz esztendőn át kénytelenek voltak tűrni, hogy pénzintézeteiket tönkreteszik, vagy elidegenítik tőlük, iparukat megbénítják, hogy a munkanélküliek, az éhezők száma évről-évre nő, a régi jólét helyét mindinkább elfoglalja a nyomorúság és a nélkülözés. És el kellett viselniök, hogy a csehek megpróbálják kiforgatni őket nemzeti érzéseikből, német kultúrájukból, hagyományaikból, tűrni kellett a cseh befolyás erőszakos, kíméletlen terjeszkedését őseik földjén. A szudétanémetek egyre elkeseredettebben és hevesebben fordultak a csehszlovák állameszme és kormányzati rendszer ellen. Amíg azonban saját erejükre voltak utalva, semmire se mehettek az államhatalommal, a fegyveres erővel szemben. Sokáig majdnem teljesen támogatás nélkül álltak. A weimari Németország nem jelentett a határokon is átsugárzó erőt, hiszen a német demokrácia óvatosan kerülte az összetűzést Prágával, a „demokratikus" gondolat másik közép-európai „fellegvárával". A helyzet azonban egycsapásra megváltozott a Harmadik Birodalom megalakulásával. Németország szinte egyik napról a másikra ismét világhatalom lett, mérhetetlen katonai erővel és rohamosan terjedő politikai befolyással. A nemzetiszocialista Németország nyomban hirdetni kezdte a német egység gondolatát, a Birodalom határain kívül élő németek szoros összetartozását a nemzettel és elkeseredett haraggal fordult mindazok ellen, akik németeket tartanak zsarnoki uralom alatt. A szudétanémetek szervezetlen, tehetetlen elkeseredése hirtelen hatalmas külső támaszt kapott és egyszerre sohasem sejtett, döntő erőre tett szert. A cseh válság kiélesedett és európai kérdéssé vált abban a pillanatban, amikor Berlinben Adolf Hitler elfoglalta a birodalmi kancellári széket. Német részről évről-évre, hónapról-hónapra nyomatékosabb, komolyabb és súlyosabb figyelmeztetések hangzottak el Prága felé. Hitler vezér és kancel39