Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

VI. A doukmentumok nem néma tanúk többé

ilyen helyzetben, ez megvalósíthatatlan követelés", tette hozzá. Milan Uhde úgy véli, hogy előbb az „erkölcsi elítélés" fogalmát kell tisztázni. Amíg nem lesz nyilvánvaló, hogy Zieleniec miniszter nem szándékozott arról biztosítani a másik felet, hogy a Cseh Köztársaság ma semmi ilyet nem tenne, addig a képviselőház elnöke nem mondhatja, hogy tőle idegen az ilyen megfogalmazás. A miniszter ráadásul állítólag nem erősítette meg kijelentését, és helyes lenne megvárni az ő magyarázatát. Arra a kérdésre, nem kellene-e összeülnie ez ún. külpolitikai tizenegyesnek, vagy a koalíciós pártok elnökeinek az ügy megvitatása céljából, Uhde azt válaszolta, hogy ezek a szervek nem foglalkozhatnak minden probléma orvoslásával. A beneši dekrétumok mai szemszögből nézve nem jelentenek épületes olvasmányt, szögezte le. Egyes megfogalmazásaik szerinte jogi és történelmi bírálatot érdemelnek, de figyelembe kell venni a háború utáni körülményeket. Az adjonisten és a fogadjisten hasonlatával kapcsolatban Uhde kijelentette, hogy a fogadjisten valóban kemény volt. „De az adjonistenhez méretezték, és nyilván annak volt megfelelő", főzte hozzá. Ha ez nem úgy volna, akkor legalább egy cseh állampolgár — talán egy kisebbségi alapon is gondolkodó cseh — tiltakozott volna. Állítólag a parlament elnöke kutatott ilyen korabeli tiltakozások után, de egyetlenegyet sem talált. Jan Štětka LIDOVÉ NOVINY, 1995. máj. 31. 24. SZÁMÚ DOKUMENTUM Esterházy János lezáratlan ügye Csak három évvel ezelőtt fordult Malfatti-Esterházy Alice a szlovák bírósági szervekhez édesapjának, Esterházy Jánosnak (a Szlovák Állam idején a magyar kisebbség egyetlen parlamenti képviselőjének) ügye kivizsgálásával kapcsolatban. Esterházy Jánost 1947-ben a Szlovák Nemzeti Bíróság döntésével kötél általi halálra ítélték azoknak a paragrafusoknak az alapján, amelyek a fasiszta gonosztevők, megszállók, árulók és kollaboránsok megbüntetését rendelték el. A felújított per, amely jelenleg folyik, érezhető hatással van a mai „kisebbségpolitikai" légkörre. Gróf Esterházy János 1901ben született főnemesi családban egy szlovákiai faluban Nyitraújlakon (Veľké Zálužie). 1936-ban az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke lett. Két évvel később magánszemélyként részt vett azokon a tárgyalásokon, melyeket Dr. Tiso folytatott Kánya magyar miniszterelnökkel Dél- és Délkelet-Szlovákia magyarlakta területeinek esetleges átrendezéséről. A bécsi döntés után, amelyben szintén részt vett, Esterházy Szlovákiában maradt, mint a magyar kisebbség (kb. 70 000 magyarról volt szó) képviselője. S épp ebben az időszakban merül fel Esterházy esetében sok érdekes tény. Esterházy politikai tevékenysége a Szlovák Állam idején jóval meghaladta a szlovákiai magyarok érdekvédelmének kereteit. 1942-ben az akkori parlamentben egyetlen képviselőként tett tanúságot személyes bátorságáról azzal, hogy nyilvánosan megtagadta a zsidó lakosság deportálására vonatkozó alkotmánytörvény megszavazását. Esterházy személyesen segített faji és politikai üldözötteken. Magyarországi látogatásai során közbenjárt a Magyarországon élő szlovák kisebbség érdekében. Bírálta a munka- és koncentrációs táborok létesítését és visszautasította a magyar kormánynak (Szálasi hatalomátvételét követően — A szerk.) azokat a törekvéseit, hogy az itteni magyar pártot a német henleinisták mintájára szervezzék át nemzetiszocialistává. Az 1944-es magyarországi puccs után a magyar rendőrség letartóztatta és le kellett mondania az Egyesült Magyar Párt elnöki tisztjéről. Később a Szlovákiába visszatért Esterházyt demonstratíven ismét a párt elnökévé választották. Az utolsó hónapokban bujkálnia kellett a Gestapo elől, amely 311