Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

VI. A doukmentumok nem néma tanúk többé

— A beneši dekrétumok annak a kornak a realitásai voltak, amelyben létrejöttek. Ugyanakkor misztifikálás beneši dekrétumoknak nevezni őket, mert a kormány javaslatai voltak, amelyeket aztán a köztársasági elnök aláírt. Egyúttal olyan szövegek ezek, amelyekhez a második világháború győztes hatalmai beleegyezésüket adták. De főleg lelkesen ünnepelte őket az akkori cseh és szlovák közvélemény. Fél évszázad múltán az ilyen vagy olyan jelenségeket egy kissé másként értékelni nem lehet. A beneši dekrétumoknak bizonyos következményeik voltak, ezek megtörténtek. És az az elképzelés, hogy ezeket valamiféle módon meg nem történtté lehet tenni, számomra érthetetlen és tőlem idegen. Ez egyszerűen nem megy. Hogyan értékeli tehát a német félnek azt a követelését, hogy hatálytalanítani kellene a dekrétumokat? — Nem tudom, beszélhetünk-e „német félről". Minősítsük ezt rézsleges Német német követelésnek. Vajon néhány ember diktálhatja azt, miről tárgyaljon a Cseh Köztársaság kormánya, hová jussunk el, vagy ne jussunk el? Elbűvölőnek találtam, amikor Habsburg Ottó úr a Mladá Fronta Dnes című lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a párbeszéd általam történt visszautasítása érveim gyenge voltát bizonyítja. Ez azonban nem igaz. Bárki emlékezhet arra, hogy egy éve kijelentettem: bármilyen párbeszédben nyugodtan részt veszek. Lehet, hogy ha nem akarják meghallgatni érveimet távolról, közelről elfogadtathatnám őket. Jól tudhatja, hogy a kormánykoalíció arra a véleményre jutott, miszerint ebben az országban elutasítja a közvetlen párbeszédet. Ezt én teljes mértékben tiszteletben tartom. A magam nevében azonban kijelenthetem, hogy nyugodtan részt vennék benne, és semmi esetre sem félnék tőle. Viktor Krejčí DENNÍ TELEGRAF, 1994. május 27. 20. SZÁMÚ DOKUMENTUM Václav Havel kožlanyi beszéde £. Beneš születésének 110. évfordulója alkalmából ... Edvard Beneš születésének száztizedik évfordulójáról olyan időszakban emlékezünk meg, amely végre lehetővé teszi a történészek számára, hogy szabadon, objektíven, nyilvánosan és megfelelő időtávlatból elemezzék és értékeljék életművét. Ez figyelemre méltó, nagy, sikerekben és kudarcokban gazdag, olyan életmű, amely drámai módon tükrözi, milyen volt nemzetünk és a világ sorsa a húszadik század első felében. De nemcsak erről van szó, ez egyúttal olyan életmű, amely érdekes módon feltárja modern állami létünk egyes alapvető és mindmáig időszerű kérdéseit, valamint a politikának mint olyannak alapvető dilemmáit. Ennek köszönhetően Beneš élet- és politikai pályájának objektív értékelése, amely kétségkívül rövidesen elkészül, valamivel több lesz, mint pusztán történelmi tudatunk gazdagítása. Egyúttal hozzájárulás lesz korunk megértéséhez és annak a szerepnek és különleges felelősségnek megértéséhez, amely egy adott korban a politikát megilleti. Egyszersmind az egyik legnehezebb emberi sors képe lesz. Beneš érdemei, annak ellenére, hogy gyakran dilemmáinak, kudarcainak vagy problematikus tetteinek árnyékába kerülnek, vitathatatlanok és egyértelműek: ő volt az, aki Masaryk és Štefánik oldalán az első világháború idején meggyőzte a világot arról, hogy jogunk van önálló államban szabadon élni. Mindenkit le kell, hogy nyűgözzön rendkívüli szorgalma, csodálatra méltó látóköre, áldozatkészsége, kitartása, valamint nagy szervező-, politikai és diplomáciai képessége, amelyet fiatal és addig csaknem teljesen ismeretlen emberként akkor tanúsított, amikor első legújabb kori emigrációnkban tevékenykedett, majd pedig a béketárgyalásokon. Masaryk tudta, mit be306