Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
VI. A doukmentumok nem néma tanúk többé
utalják ki. Ezek a szövetkezetek és társulások állami felügyelet alá tartoznak. (3) Az 1. és a 2. bekezdésben feltüntetett alanyoknak az erdőkkel együtt a megfelelő erdőipari tartozékokat (fűrésztelepek, kőbányák, téglagyárak stb.), valamint az erdők belsejében található mezőgazdasági- és másfajta (terméketlen), az erdőgazdaság részét képező földeket, továbbá az ilyen gazdasághoz tartozó peremenklávékat, valamint az erdőgazdaságot szolgáló szállítási létesítményeket (utak, keskenyvágányúsz vasutak stb.) is ki kell utalni. 12. § Elsőbbségi joguk van a kiutalásra azoknak a személyeknek, akik kitüntették magukat és érdemeket szereztek a nemzeti felszabadító harcban, főleg a katonáknak és a partizánoknak, családtagjaiknak és hátramaradottjaiknak, valamint a háború sújtotta földműveseknek. Ezeket a körülményeket megfelelően igazolni kell. 13. § (1) Azon helyi nemzeti bizottság mellett, amelynek körzetében elkobzott mezőgazdasági vagyon található, a 6. § 1. bekezdésének a)-d) pontja értelmében jogosult igénylők legfeljebb tíztagú földművesbizottságot alakítanak. (2) A helyi földművesbizottságok küldöttei gyűlésükön megválasztják a járási nemzeti bizottság mellett működő legfeljebb tíztagú járási földművesbizottságot. (...) 21. § (1) Azon 50 hektár terület kijelölése során, amelyet az 1. § 4. bekezdésében megjelölt személyeknek, valamint a 3. § 1. bekezdése értelmében meghagynak, úgy kell eljárni, hogy létrejöjjenek a célszerű gazdasági egység feltételei. (2) Az 1. bekezdésben megszabott elvet az élő és a holt leltár, a készletek, valamint a lakóházak és a létesítmények elkobzása és lefoglalása során is meg kell tartani azokban az esetekben, amelyekre az 1. bekezdés rendelkezése vonatkozik. (3) Az 50 hektár föld 1. és 2. bekezdésben feltüntetett meghagyása kapcsán az mezőgazdasági ipari üzemeket (a cukorgyárakat, a szeszfőzdéket, a szárítókat, a fűrésztelepeket, a kőfejtőket, a téglagyárakat stb.) egészben kell elkobozni. 22. § Az ezen törvényerejű rendelet értelmében kiutalt vagyont átruházni, bérbe (haszonbérbe) adni és megterhelni, csak az MFFMH előzetes engedélyével lehet. Eladni, bérbe (haszonbérbe) adni csak olyan személynek lehet, aki eleget tesz a kiutalási feltételeknek (a 6. § 1. bekezdése). (...) 24. § (1) Az olyan szláv nemzetiségű állandó alkalmazottakról, akik nem a szlovák nemzet árulói és ellenségei (az 1. § 6. bekezdése), és akik e törvényerejű rendelet végrehajtása következtében elveszítik eddigi állásukat, a következő módok valamelyike alapján kell gondoskodni: 1. föld kiutalásával, 2. pénzben fizetett kártérítéssel, 3. állami szolgálatba való felvétellel. (2) Az alkalmazott (1. bekezdés) állami szolgálatba akkor vehető fel, ha megfelel az előírt követelményeknek, életkorra való tekintet nélkül. (3) Az állandó alkalmazottak (1. bekezdés) kártalanítására vonatkozó részletes jogszabályokat a Megbízottak Testülete határozza meg. 267