Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása

Kövesdi János: Bevezetés

sújtotta a legszigorúbb büntetéssel a Szlovák Nemzeti Bíróság. A mirovi börtönben gyötörték, mélységesen megalázva, míg csak el nem pusztult. A szlovákiai magyar sajtóból ismert, hogy folyamatban van az Esterházy rehabilitálásáért indított per. Több történésztől kértek az ügyhöz szakvéleményt. Közülük két neves történész munkáját ajánlom az Olvasó figyelmébe, az egyik szerzője Popély Gyula, a másiké a prágai Bohumil Doležal. Igen találóan világít rá az akkori szlovák hatalom módszereire Popély tanulmányának néhány sora: „Esterházy gróf a kassai kormányprogram meghirdetése után is azon dolgozott, hogy egy összegező memorandumban bebizonyíthassa a hatalom új birtokosai előtt pártja, valamint az egész szlovákiai magyarság erkölcsi tisztaságát és bűntelenségét. Mint ismert közéleti személyiség, néhány társával együtt 1945 áprilisában kihallgatást kért Gustáv Husáktól, a belügyi megbízottól, hogy személyesen adhassa át neki a gondosan összeállított memorandumot. (...) Jellemző Husák erkölcsi színvonalára és politikai módszereire, hogy az 1945. április 20-án audiencián megjelenő Esterházytól átvette ugyan a memorandumot, őt magát azonban letartóztatta, s átadta a biztonsági szerveknek. 1945. július 29-én aztán Esterházyt tíz más magyar kisebbségi politikussal együtt a szovjet NKVD Moszkvába hurcolta, ahol valamennyien a hírhedt Ljubljanka börtön lakói lettek" (Esterházy János emberi és politikusi pályája). Ma már tudjuk: az illetékes szovjet hatóságok — időközben — nyilvánosan beismerték, hogy Esterházy János gróf ártatlanul vált koncepciós per áldozatává. A prágai történészi szakvéleménynek pedig elég, ha itt csak a végső konklúzióját idézzük: „Ha vannak itt különbségek — (ti. a két likvidálásra szánt csehszlovákiai kisebbség és az elnök között — A szerk. megj.) —, akkor azok Beneš ellen szólnak: a Csehszlovák Köztársaság felújítását követelte, de valamennyi hibájával együtt, s tömeges, kegyetlen bosszú kíséretében. (...)" Doležal a továbbiakban John Kennedynek a politikai bátorságról szóló könyvéből idéz. Kennedy egyik tézise: „Kockáztatniuk kelle a férfiaknak a politikai karrierjüket a lelkiismeretük érdekében, pusztán olyan elvek miatt, amelyeket utólag helyesnek nyilvánítanak, s hogy aztán majd a jövőben nemzedékek elismerjék a bátorságukat? Nem hiszem." E tézisnek, mondja Doležal, „megvannak a határai, de a közöttük levő hely elég tágas ahhoz, hogy egy Esterházy János típusú ember is elférjen ott. S így nem marad más hátra, mint hinni abban, s azért munkálkodni, hogy a közép-európai nemzetek valamikor a jövőben képesek legyenek ezzel a nagylelkű távolságtartással szemlélni egymást. Akkor Közép-Európa nemzetei megírhatják majd »A bátorság arcélei«-t. Nem kétlem, hogy Esterházy Jánosnak ebben a könyvben megtisztelő fejezet fog jutni." (B. Doležal: Esterházy J. esete, Valóság 1995. 12. 85—86.) A „magyartalanatok" és az — erkölcsi többlet Az ötödik fejezetben csehszlovákiai magyar írók meghatóan őszinte és igaz visszaemlékezéseit, szenvedélyes kiáltványait, esszéit olvashatjuk. Fábry Zoltánnak A vádlott megszólal c. írása — melyben a villámcsapás váratlanságával jött „új barbárság" közepette a „jóknak és tisztáknak reméltekhez", a szlovák értelmiséghez apellált, ám választ senkitől sem kapott — ma is döbbenetes, nagy erkölcsi többletet hordozó olvasmány, legalábbis az kell hogy legyen minden jó érzésű ember számára, éljen bármely sarkában a Földnek. De Peéry és Szalatnai — humanista s a hideg és sötét valóság ellenére is derűlátó szemléletet sugárzó, szilárd erkölcsi bázisról tanúskodó — írásai is 15