Edvard Beneš elnöki dekrétumai, avagy a magyarok és németek jogfosztása
II. Kisebbségi Golgota
4. Vádak, ítéletek Időközben megkezdték munkájukat a népbíróságok. Valósággal ontották az ítéleteket. A mai napig érthetetlen, mennyi ártatlan magyar került a vádlottak padjára, s milyen súlyos büntetésekkel sújtották őket a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. május 15-én elfogadott 33. számú rendelete alapján. A fasiszta gonosztevők, megszállók, árulók és együttműködők megbüntetéséről és a népbíróságok létrehozásáról szóló jogszabály Szlovákiában majdnem egy hónappal korábban lépett hatályba, mint a cseh országrészekben hatályos 1945. június 19— i 16. számú köztársasági elnöki dekrétum a náci gonosztevők, árulók és segítők megbüntetéséről és a rendkívüli népbíróságokról . A háború után ismét egységes csehszlovák államban retribúciós 7 5 dualizmus volt, minthogy a cseh tartományokban az említett köztársasági elnöki dekrétum volt hatályban, Szlovákia területén viszont megmaradt a Szlovák Nemzeti Tanács idézett rendelete. Egyébként mind a rendelet, mind az elnöki dekrétum retroaktív norma volt, hiszen mindkettő alapján olyan bűncselekményekért kellett felelősségre vonni az embereket, melyeket azok még a jogi norma publikálása előtt követtek el, ex post facto. A büntetés célja teljesen világos volt: punitur, quia peccatum est. Abban az időben sokan vitatták ennek az eljárásnak a helyességét, hivatkozva a „nulla poena sine lege, nullum crimen sine lege, nulla poena sine crimine" elvekre. Tisztában voltak azzal a törvényességi követelménnyel, hogy büntetni csak a tett elkövetésekor hatályos törvény alapján lehet, csak olyan cselekményért lehet büntetni, amelyet elkövetése előtt a törvény büntetendőnek nyilvánított, és a bűncselekmény csak olyan büntetéssel büntethető, amelyet a törvény annak elkövetése előtt az adott bűncselekményre megállapított. Azt pedig természetesnek tartották, hogy büntetni csakis bűncselekmény miatt lehet. A retribúciót többen ellentétesnek vélték ezekkel az elvekkel, s úgy látták, hogy nálunk inkább a következő elv érvényesült: a veszteseknek bűnhődniük kell. Akadtak persze olyanok is, akik helyénvalónak tartották a retribúciót, mert a háborús évek folyamán nálunk is számtalan bűncselekményt követtek el az emberiség ellen. Az viszont ma is megkérdőjelezhető, hogy minden esetben bűncselekmények voltak-e azok a cselekmények, amelyekért sokakat elítéltek. A győztesek ítélkeztek. A különböző nézetek és elvek nem akadályozták meg munkájukban az igazságszolgáltató szerveket. Sorra készültek a vádiratok, sorra hozták az ítéleteket. Különösen ha magyar nemzetiségű személyekről volt szó. Szlovákiában a pozsonyi Nemzeti Bíróságon kívül 77 járási népbíróság működött. A jogszabály helyi népbíróságok létrehozását is lehetővé tette. A Nemzeti Bíróság és a járási népbíróságok összesen 38 244 büntetőüggyel foglalkoztak, ebből 1947. december 31-ig 27 838 (72,79 %) ügyet fejeztek be. A szóban forgó népbíróságok összesen 11 945 ítéletet hoztak, amelyek 20 550 vádlottat érintettek. Közülük 8055 (39,20%) személyt elítéltek, 12 495-öt (60,80 %) felmentettek. 101
