Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Se szó, se beszéd, fölemelte a gerendadarabot, svungot vett, lesújtott Péterre, akár egy bosszúálló Isten. Sivított Péter egy keserűt, ez volt minden szava. Sivító szava zenéjében kiugrottak a szemei, a haját elöntötte a vér, fölnyújtózkodott szűk helyén a kordéban, megfordult maga körül és lehullott a porba, ellenfele helyére. Fölfigyeltek az emberek erre az igazságtalan küzdelemre. Akadtak, akik leugrottak a kordéról és nekimentek a gerendásnak. Egy ököl az arcába vágott, egy csizmás láb a gyomrába rúgott. összegombolyodtak. Vad verekedés kezdődött. Úgy volt, minthogyha most kiléptek volna a feszültségükből, ezek az emberek, de olyan az életük, hogy ők újracsak feszültségbe hullhatnak. A tűzből a verekedésbe. Egy emberért, aki lehetőséget adott nekik arra, hogy igyanak, savanyú borral üssék agyon a szomjúságukat. ölég messze volt ez a hely a tűztől. Már az utolsó házakat nyaldosta a tűz a hegy alatt. Ehhöz a helyhöz egy ház volt közel. Az a ház, amelyikben még reggel egy szökött katona búcsúzott a szeretőjétől. De most egy halott ember feküdt benne az ágyán, mozdulaüanúl. Az arca nyugodt volt, de a szemei nyitva voltak és irtózással voltak tele, minthogyha még most is néznének, mindent látnának. De már értelmesen látnának 95