Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Béla csak nézett rá az asztal mellől, gyáván, betegen. A fiúk a sarokba húzódtak, mint valami megijedt madarak. Azt hányta Yikta asszony szemére, hogy megverte a kislánykáját, amiért az agyonverte egyik tyúkját. Vikta feleselt vele, de a megvadult ember hozzáugrott és torkonragadta. Béla közéjük ugrott, de gyönge volt, félrependerítette őt Márton, mint a tollat. Lajko akkor bátorságra kapott, sodrófát ragadott és fejbevágta vele a bősz katonát. összeroppant az ütés nyomán. Amikor látták, hogy leesett, akkor már nekiálltak mindnyájan, verték, tépték. Vér folyt a testéből és szétfröcskölt a szobában. Már mozdulni se bírt, akkor jöttek a csendőrök, akiket a felesége hívott el és megszabadították. Lajko és Jóska, akik mint gyerekek féltek tőle, lassan legyőzték a félelmet és bosszúálló bátorságot ültettek el magukban a félelem helyett. Fölnőttek, két vad kölykök. Apjuk meghalt. Ketten, legények, most is az anyjukat vigyázzák, aki megmaradt nekik. A pajtásaim voltak. * A pajtásom volt Pálka Jozsó is. Az a szeretőjéről szokott beszélni a legtöbbször. A szeretője apja akkor két évre jött haza az orosz fogságból és a nagyanyjától magához vette a lányát. 63