Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

A zúgolódásuk olyan volt, mint lenni szokott a parasztasszonyi zúgolódás a hónapokon át várt nyári eső ellen. A nyári eső ellen így fakadhat ki a parasztasszony elégedetlensége: — A csibuskáim tegnap délután keltek ki a tojásokból, hogy ha máma napsütésben fürödhettek volna, akkor se holnap, se sémikor, nincsen az a korela, amelyik a vérükbe vágjon. De a veszekedett isten éppen máma küldte a vihart, meg az esőt, hogy a csibuskáim a szobában csípásodjanak. Könnyen kifog már ezeken a meghűlés is. De amikor ezt mondják, ugyanakkor tudják, hogy a kukoricásokra már éppen a legfőbb ideje van annak, hogy esik, mert egy hét múlva, a nyárban és a kavicsos talajban már tökéletesen kiszáradt volna a kukorica, nem segített volna rajta az eső. Ugyanúgy voltak a tűzzel is. Abban már megnyugodtak ők, hogy a falu a méltóbb sors miatt eltűri a tüzet — de mért köll azt éppen akkor csinálni, amikor ők mosnak! Hogy ne legyen hol megszárítani a megszapult pendelyeket, gatyákat, lepedőket, törülközőket f Azért? Nno... * Ugyanezen a napon a Keresztes-házban haldoklott az öreg Keresztes György. Sárgán hörgött az ágyon, időnkint nagy csuklások szakadoztak föl a melléből. Olvasós asszonyok ténferegtek a szobában, imádkozó szándékkal megsegíteni az elszálló lelket. Ódon gerendák tartották a haldokló fölött a padlás megfeke3* 35