Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

vehetném és maguknak adhatnám, bármennyire is akarok segíteni magukon. — Dehiszen fizettünk mi minden negyedévben a biztosítónak. — Fizettek, azt tudom. — Hát oda mi pénzt fizettünk, most, hogy szükségünk van rá, mért ne adhatná vissza a biztosító. — Csak a kárukat térítheti meg az is, ha törvényes a követelésük tőle. — Csak törvényes, hiszen most rászorulunk arra a pénzre. Azt nem tagadhatja le. — Letagadhatja, merthiszen nem bizonyos, hogy nem volt-e öngyüjtogatás a tüz. Meglippentek az emberek. — Még az se biztos, hogy a biztosító fizetni fog! — Nem biztos. Arra még vizsgálatot fog tartani. Kitört a szó az egyik emberből: — De mi azért jöttünk ide, hogy az államtól és a hivataloktól kérjünk segítséget. Ha az államba tartozunk azzal, hogy adót fizessünk és katonákat neveljünk, akkor odatartozunk mi ilyen nagy esettségünk idején is. Bólongatva szólt az úriember: — Odatartoznak, hogy adót fizessenek és föntartsák az államot, amelyik védi magukat abban, hogy a boldogulásukat kiélvezzék. — Másban nem is! — De odatartoznak másban is. Egymáshoz tartoznak az emberek. Én engedélyt adok maguknak arra, hogy bejárják az egész járást és segítséget kérjenek a gazdagabb faluk parasztjaitól. Hiszen közös sorson élnek, egy osztályhoz tartoznak maguk a többi pa119