Sellyei József: Elfogyott a föld alóla, Pecsétes élet

Fölkerekedtek a csendőrök és elmentek Kósa Péter házába. Kósa Pétert a felesége ápolta. Tőle kérdezősködtek a csendőrök, mert Péterrel nem lehetett beszélni. — Mi baja van Kósa Péternek! Be van ütve a feje. — Mikortól! — Ki tudná azt? Éjfélkor hozták őt haza nekem, így agyonverve. Minthogyha nem lett volna a tűz ölég istencsapása. Még ez is köllött valakinek. — Ki verte be a fejét! — A Bárus Menyusra mondják, de hulljon is ki a két szeme világa, hogy ne lásson, a gyerekei verdessék ki a fogait abból az istentelen szájából. Bárus Menyushoz mentek a csendőrök. Csak az asszonyával beszélgethettek. — Mikor hozták haza a Menyust? — Éjfélkor azt. — A Finta-sarokról. — Onnan hozták. Úgy mondták. — Ki ütötte le? — Mind rámentek. Ilyen istentelen fajzatra hogyan is ne dobná le az Isten a haragját, amikor úgy halottá vernek egyetlen embert vagy negyvenen. — Negyvenen voltak? — Nem is tudom. — Mennyien voltak? — Hát ott voltam én? Honnan tudnám? Elmentek a csendőrök. Nem is nyomoztak tovább. Megcsinálták a jelentésüket arról, hogy egy októberi napon leégett a falu a hegy alatt a domb oldalán. 104