Veres János: Életút
Téli rege
BÁSTI LÁNYOK Sétálnak csapatba gyűlve, ring a sok rózsaszín szoknya, elmerült diákkoromból villog ki ingválluk fodra. Áttetsző légbeli lejtés! Ajkukról víg dana lebben, százéves violás kendők lobognak dalukban fennen. Nem tudja elnyelni őket homályló, jégbegyű. felleg, fölöttük csillag sziporkáz, mellükben fecskék csicsegnek. Üldözött álmaim fényét bújtatják hajukba fonva, súlytalan pántos cipőjük hidrákat tapos a porba. A töltés közepén mennek, táncosan, kart öltve karba, látványuk MEGMARADÁSUNK esélyét súgja, sugallja.
/