Veres János: Életút

Szikes vidék

A SZÁMŰZÖTT Török tornyot se látok, sötét tenger se mormol, tőletek mégis messzebb vagyok, mint Föld a Holdtól. Felétek hív egy csillag, de tilos kelnem, lépnem, csak tűnődöm a kétely penészes börtönében. A falba vésett sok név — bár gyávák folttá kenték —ragyog! S a fütyülő szél most barát, nem ellenség. Zúdul, mint támadó sas, fészket levélként pörget, puszták homokját szórja, szárnyától ágak törnek. S szívemhez lágyan ér csak, mint húrhoz vonó selyme, s estémre dal szitál már, mint csók a női fejre. 5

1