Veres János: Életút

Megérkezés

SZILVESZTERI VERS Vörösbort iszom csorba pohárból, — ördögök vére, ömölj, te bor! Legyen ma duhaj, aki bús máskor, s fakadjon dalra az ólomszobor, az, ami vagyok. Süllyedjen tőlem egy kis időre a zagyva világ, üdüljön végre rendetlen szívem, mely nem lelt a rendben harmóniát. Akadjak fönn egy Ararát-bércen, ahol köd nem ül, s vihar se támad; mámorszigetem becsesnek érzem, miként ketrecét a tunya állat, itt virul nekem igaz szabadság, csekély birtok, de fényekkel ékes, lerongyolt, hajszolt bujdosók lakják, átok kötözi testüket székhez. Ezért nem látom egyebütt soha seregük, csupán e lángnyalta tájon, szakálluk csomós, mint fenyőn a moha, nagy kezük pihen vén fakupákon. Nem vigadozunk: könyöklünk, iszunk, s férfilelkünket nem nő emészti, mástól lett lankadt kedvünk és inunk — ital tükrébe nem merünk nézni. 17