Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

EGY STÓSZI ABLAK Hallgat a fenyves. Az est leengedi nehéz, fekete bársonyfüggönyét, csak egyetlen ablak narancsszínű négyszöge virít. Csodálatos, milyen távolra vetődik fénye! Odabent a szobában hosszú könyvsorok tartják a falakat, csak papírpiramisokat és egy galambcsontú férfit látni, pedig ott éjjelez lüktető halántékkal a legszebb és legszigorúbb földi fogadalom. Az ablak világa megszállottan ismételgeti: a tubarózsa szebb, mint az ágyúk torkolattüze, szaporítsátok a termékenyítő példázatokat, teremtsétek meg a jogok és kötelességek összhangzatát — létünk rettenetes s végeszakadatlan jégkorszakát csak az EMBERI HANG szüntetheti meg! Mindújra látogatók érkeznek a remetéhez, Csokonai, Goethe, Tolsztoj jelenik meg a sötét kertben, a zárt ajtó deszkáján át belépnek a házba (gondterheltek, mintha tudnák, hogy apáink a szenvedés kemény kövein aludtak, és mi sem vacsorázunk minden este boldogságot), 58