Veres János: Életút

Téli rege

ha szélvészek nyúzzák is s nőölek zaklatják, legyen bár kínzóbb hurcolni, mint Krisztusnak a keresztfát; megyek eszméim után, csupa figyelem a szemem, a tűztől romlott, gondtól árkolt, vigasztaló hang a lelkemet fűtő kis csíkos szoknya képében újra hozzám pártolt, a homlokcsontom mögé zárt világok nem nehezek, szándékaimtól el nem szakadok, látod, könnyen, mint a pehely, mindig a szarvas nyomában maradok — de a te sírásod úgy fáj, hogy ha sokáig sírsz még, fájdalmamba belehalok. 102