Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

a sok gizgaz korhely között, akik — mily szomorú — szinte kivétel nélkül valamilyen értelmiségi foglalkozásnak adták el magukat. — Látom, hogy áll még a csárda — mondta Kánya úr, a jövevény, aki nem más volt, mint az elbeszélő elképzelt regényének elképzelt főhőse. Ifjabb korában Kánya úr szonetteket is írt, és szlovák írók novelláit fordította magyar nyelvre, nem éppen átütő sikerrel. — No — nyögte az elbeszélő, miután úrrá lett első ijedelmén. — A vándormadár visszaszállt fészkére — így a jövevény, aki a képzelt regény forgatókönyve szerint hajdanában szintén törzsvendége volt ennek a szomorú helynek, s lényéből bő sugárban áradt a nyomorpoézis. Az első dolog, ami az elbeszélőnek feltűnt, az volt, hogy Kánya úrnak hiányzik néhány foga, hogy Kánya úr keze reszket, mintha lakodalomból jönne éppen, ahol negyvennyolc órán át zabált és dorbézolt, s ha most lehajolna, hogy bekösse a cipőjét, biztosan orra bukna. — Hát mi az? Kapituláltunk? A híres ember széttárta karját, így adva az elbeszélő tudtára, hogy váratlan nehézségek adódtak. — Vagy talán meglátogatott a jó isten? — Űj életet kezdek — felelte Kánya úr. — De egy kis finánctőke kéne hozzá. — Kutyagumit. Soha! 26 Kánya úr, az elbeszélő elképzelt regényének elképzelt főhőse züllött fráter volt, mindamellett egy szeretetreméltóan felelőtlen, gyermekesen sokat fecsegő, nagy étvágyú életbohóc, vagyis többé-kevésbé az elbeszélő alakmása, s épp ezért az elbeszélő nem is tudott igazán haragudni rá. Azok közé a szerencsétlen, nyugtalan vérű, sorsüldö94