Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

s mindig ugyanabba az irányba: a Káposztás köz felé, ahol éjjelente — köztudott volt — ocsmány üzletek köttettek kócos cigánylányok és kimenőn levő katonák között, s ahol szúrós húgyszag szorult meg ezekben az órákban, amióta a kávéházi stricik záróra után ide jártak könnyíteni magukon. A vég kezdete volt ez. A legtöbb kertben derékig ért a gaz, a honfoglaló, szurtos cigánykölykök bajuszt festettek egymásnak, s a templom elől hazakísérték az Anna néniket, Róza néniket, Mariska néniket, vagy pedig elbújtak az utcasarkon, és kereplőkkel vagy lavórokat és cintányérokat csattogtatva noszogatták fürgébb mozgásra őket. Pogány úrnak, a trafikosnak, a boltjáról egy éjjel leszakadt a cégtábla, és agyonlapította a hadiözvegy Nagyné fekete kandúrját. Néder úr kárörvendve dörzsölte a kezét. Végre lesz valami. A DOHÁNY feliratú táblán az A betűről hiányzott az ékezet, az órás szerint azért, mert a trafikos elspórolta a festéket, s most meg volt róla győződve, hogy a balesetnek egyes-egyedül ez a hanyagság az oka. De még ez sem minden. Az iskolás gyerekek a város minden pontjáról idehordták az ócskavasat, s megint csak Néder úr erélyes föllépése kellett ahhoz, hogy a nemzeti bizottság intézkedjék az alkalmi szeméttelep fölszámolása végett. Hiába, semmi sem volt a régi már. Az elbeszélő nagyapja szerint ugyan az sem volt a régi, amire az elbeszélő apja megesküdne, hogy a régi volt még. így aztán, hogy mi volt a régi, s mi nem, misztikus ködbe veszett, valahová a történelem előtti idők peremére, amikor még bűzös mocsarak terpeszkedtek a város mai területén, bölénycsordák legelésztek a füves dombhajlatokban, s még Néder úr ősei sem voltak órásmesterek, hanem fákon laktak, fészkeket fosztogattak, és féltek a villámlástól. 74