Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

Pedig egyre riasztóbb jelentések futottak be megbízottainktól. Lázadástól kellett tartani, minket pedig béklyóba vert a saját tétlenségünk tudata, az, hogy a legszörnyűbbet tudjuk már. Felkészültünk hát a még rosszabbra. Családtagjainkat beköltöztettük a községházára, mert a faluban nem voltak biztonságban többé. Sokan közülünk már a legvégső lehetőséget latolgatták, a szökést a faluból. De hát hová is menekülhettünk volna? A demoralizálódás ragálya tehát a községháza falain is átcsapott. Közöttünk pusztított immár, akiknek a törvényeket kellett volna vigyáznunk, s mi úgy éreztük, leggyarlóbb, legesendőbb, legelhagyatottabb teremtményei vagyunk istennek. A plébános is sokáig hasztalan imádkozott érettünk. Egy reggel azután magához hívatott bennünket. Dúlta már a hazát tatár, török, labanc, a legnagyobb veszélyben mégis most van. Ő azonban megtalálta a pusztulásra az orvosságot, arra kér csupán, hogy amit mondani fog, hajtsuk végre tüstént, aztán felejtsük el örökre. Okfejtése világos volt, s minden részletében átgondolt. Abból a feltevésből indult ki, hogy sohasem létezett főváros, tehát kancellária sem, a pecsétes utasítások bizonyára valamelyik zsarnok földesúr hamisítványai voltak, aki most meghalt, s titkát magával vitte a sírba. Ne féljünk a szótól, mondta, szabadok vagyunk. A főváros itt van, mutatott körbe, bennünk van. Éppen ezért a további várakozás értelmetlen, s rettenetes következményekkel járhat, az egész falu pusztulásával. Végzetes hiba volna azonban megosztani a titkot alattvalóinkkal. Ellenkezőleg. Mindent meg kell tennünk, hogy az igazságnak még a töredéke se szivároghasson ki. Vissza kell állítani a rendet, s még csak valami különös ördöngösség sem kell hozzá. A nép buta, mondta. S egyébként is, mindig csak magával van elfoglalva. Elég annyi, hogy a következő hétfőn ismét érkezzék lovas futár a fővárosból. — Ügy van! — kiáltottunk fel boldogan. — Mi vagyunk az igazság! Gondoskodtunk róla, hogy ezentúl minden hétfőn jöj46