Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Áttételek

portosulások, járművek és kirakatok, épületek, homlokzatok, oszlopok, oszlopfők, járdák, lefolyók, a finom esőben fénylő homokkőkockák, szürkék vagy csaknem pirosak, vagy csaknem fehérek, vagy csaknem feketék, vagy csaknem kékek, csönd, zajongás, lárma, tömeg a pályaudvarokon, az üzletekben, a bulvárokon, emberektől feketéllő utcák, emberektől feketéllő peronok, augusztusi vasárnapok kihalt utcái, reggelek, esték, éjjelek, hajnalok és alkonyok. Névtelen ura vagy most a világnak, aki fölött nincs már hatalma a történelemnek, aki nem érzi az esőt, nem látja a leszálló éjszakát. Csak saját valóságodat ismered: folytatódó életedet, lélegzésedet, lépéseidet, öregedésedet. Látod, amint az emberek jönnek-mennek, amint a tömeg és a dolgok létrejönnek és szétbomlanak. Egy bazáros parányi kirakatában meglátsz egy függönyrudat, szemed hirtelen megakad rajta: járod az utadat, megközelíthetetlen vagy." S amikor már a legjobb úton vagy afelé, hogy befolyásos barátaid kegyeibe férkőzz, s előmeneteled és érvényesülésed útjából az utolsó akadályokat is eltakarítsd, a sors újabb kiszámíthatatlan cselvetésének esel áldozatául. Az egyik hét végén este hat óra tájban csöngetnek, te roszszat sejtve nyitsz ajtót, s rossz sejtésed be is igazolódik: a fiad áll a küszöbön. Odavágja az iskolatáskáját a lábad elé, s bejelenti, hogy megszökött. — Az istenit! — káromkodsz, ahelyett, hogy isten hozottal köszöntenéd. — Tisztában vagy vele, mit műveltél? — De én nem akarok cseh lenni — ordítja fiad. — Nem akarok! Én magyar akarok lenni. Állsz, mint akinek villám csapott a kalapjába. — Csöndesebben — csitítgatod. — Különben is, fiam, nem biztos, hogy én vagyok az, akit keresel. 438