Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

szürke betonkerítésének támasztotta, és úgy érezte, hogy a harag napjának megrendülését sohasem fogja kiheverni. De nem is szabad. Csak addig él, amíg a harag napjára emlékezni tud. S ha ez a nullapont, akkor a nullapontot sohasem szabad elhagyni. A nullapont iránytű, s iránytű nélkül eltéved, mint Sághy úr, Bohuniczky bácsi és a többiek. Elfogadhatatlannak találta a csalást, hogy a harag napját követő reggelen megint nyár van, a nap belevilágít az arcába, a betonkerítés mögött most engedik tele friss kútvízzel az uszoda medencéit, s egészen közönséges és ismerős hangok vibrálnak a levegőben. Mindez egy határon túl nem volt igaz. Ott a csalás, gondolta, hogy mindez nem lehet teljesen igaz, amíg bévül sötétség, kétségbeesettség és lemondás lakozik, amíg a harag napja ott van a reggeli éles napfény s az ismerős hangok és zajok mögött. Végül is ugyanaz az égbolt borul a véráztatta csatamezők és a harmatos fűben önfeledten szeretkező párok fölé. Emléküket ugyanaz az éjszaka nyeli majd el, s benne minden emlék feloldódik, elolvad. A harag napja sem volt más, mint egy-egy emlék hirtelen felizzása az időben, mielőtt végleg kihunyna. Semmi sem változott. EL erősen kívánta, hogy keményedjék meg, mint a kő, veszítse el a látását és a hallását, váljék érzéketlenné, mint egy rög, amely nem emlékezik, hanem az örök emlékezet maga. így történt azután, hogy néhány nap múlva, zsebében a majdnem összes megtakarított pénzével, EL belépett egy sötét boltba, és megvette a Flexaret fényképezőgépet, amelyet a kirakatban kiszemelt. EL öt éve volt egy képes hetilap fotoriportere. „Semmi ünnepélyes sincs a képein. Semmi felemelő, semmi vasárnapi" — mondta néha a főnöke. Ennek ellenére megtűrték őt a lapnál. Ám az egyik szerkesztőségi gyűlésen megvádolták, hogy individualista, s hogy a közösségi érzés és felelősség még nem fejlődött 291