Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
mére, önmagán túli, megfoghatatlan, elvont dologra, az a saját legvalódibb érdekeitől idegenedik el, s a legpiszkosabb dolgokra is kapható lesz. Be kellett látnom: az, hogy szegénynek születtem, hogy magyar vagyoTc, hogy ez a város az otthonom, a legmesszebbmenően a véletlen műve, s az egész életemet meghatározza. Alapvetően nem tudom megváltoztatni a sorsomat. S még valami. Ha nincs Isten, és nincs feltámadás, ostobaság, de legalábbis képmutatás úgy tenni, mintha még mindig volna szerepe és értelme a régi normáknak és viselkedési szabályoknak. Nos, ezért alapítottuk meg néhány évvel ezelőtt az Otthont. Az Otthon nem politikai párt, nem szakszervezet, nem klub, még csak nem is baráti társaság, hanem a város rokon gondolkodású lakosainak a nem hivatalos egyesülése. Politikai párt már csak azért sem lehetünk, mert az alapszabályaink mindenféle párttagságot kizárnak. Aki tagja a kormánypártnak vagy akár az ellenzéki pártoknak, azt kötelezik a pártja érdekei, ideológiája. Nem független személy tehát, mivel az akaratát alárendelte egy nagyobb akaratnak, ennélfogva bizonyos mértékben máris elidegenedett az igazi érdekeitől. Nem szabad ember, hogy pontosan fejezzem ki magam. A manapság divatozó német és olasz fasiszta ideológiák például a közösségi cselekvés elsőbbségét hirdetik az egyéni cselekvéssel szemben. A mi tagságunk apolitikus. Nem hiszünk semmiféle küldetésben, teleológiában, mert véleményünk szerint nincs történelmi fejlődés, csupán szüntelen átalakulás. Nem meghatározott irányban haladunk előre, hanem csupán egyik helyzetből a másikba. Ennélfogva az sem nagyon érdekel bennünket, hogy ki nyeri meg a háborút. De érdekvédelmi szervezet sem vagyunk, alapszabályaink ezt is tiltják. Aki áldozatokat hoz mások érdekében, lényegében ugyanúgy tesz, mintha valami elvont eszmének rendelné alá a szabadságát. Hiszen megcsonkítjuk vele a személyiségünket, megrövidítjük magunkat, lemondunk valamiről, ami nélkülözhetetlen a számunkra. Ha a barátság sérti az érdekeinket, akkor kötelességünk felszámolni ezt a barátságot, mielőtt az elveszejtene bennünket. S mivel a világ állandó288