Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
elemi indulatokkal. Én például fiatal koromban kérlelhetetlenül gyűlöltem minden igazságtalanságot, és föltehetőleg ön is, ahogy nézem. Azt kellett tapasztalnom, hogy mindenhonnan igazságtalanságok vesznek körül, s hogy én sem leszek kivétel, előbb-utóbb én is áldozatául esem valamilyen igazságtalanságnak. Kötelességem hát harcolni minden igazságtalanság ellen a saját érdekemben. Nem a törvénysértésekre és az önkényre gondolok, s nem is csupán a jelentéktelen szabálysértésekre, amilyeneket mindennap elkövetünk. Mert ezek mind már okozatok. De ez így talán egy kicsit elvont. Mondok hát néhány példát, hogy megvilágítsam, mire gondolok. Apám állami hivatalnok volt, egész életében becsületes, szerény és alázatos, mindenki szerette, nem voltak ellenségei. Alig múlt negyvenéves, amikor hirtelen, baleset következtében elvesztette a szeme világát. Nagy csapás volt ez mindnyájunknak. Korábban sem éltünk nagy lábon, ezután azonban véres verítékkel teremtettük elő a mindennapi betevő falatot. Anyám kénytelen volt állást vállalni a bútorgyárban, s a megerőltető testi munkának hamarosan az egészsége látta kárát. Én nem tanulhattam tovább az egyetemen, sőt a gimnázium nyolc osztályát is csak üggyel-bajjal tudtam kijárni. De a legtöbb szenvedés mégis apámra zúdult. Hátralevő éveire örök sötétség borult, mintha azokat máris egy sírverem mélyén kellett volna eltöltenie. Az, hogy élt, bizonyos értelemben sokkal rosszabb és megalázóbb volt számára, mint ha a baleset után rögtön meghalt volna. Testileg-lelkileg ki volt szolgáltatva a szeszélyeinknek, a jóindulatunknak, mert a jóindulat is lehet megalázó, a részvétünknek és sajnálatunknak. Teljesen függőségbe került. A sors azonban ezután sem lett kíméletes hozzá. Hosszú élettel ajándékozta meg, amilyen hosszú életről mindenki álmodik. Nyolcvanhat éves korában temettem el. Mi haszna azonban az ilyen hosszú életnek, ha az ember nem teljesen ura az akaratának, ha mások irgalmának van kiszolgáltatva, ha szerény célokat nem tűzhet maga elé, amelyekért érdemes élni? Meg 284
