Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
és a halál mellett a sárga szín uralkodott, mivel az öszszes főtéri épület falát sárgára meszelték rögtön a város visszacsatolását követő tavaszon és nyáron. A sárga szín pedig mindig a félelem színe volt, a kiszámíthatatlanságé, lappangó betegségeké, lopakodó halálé. Bohuniczky bácsit hipnotizálta a sárga szín. Holott csak annyi történt, mint később megállapította, hogy elhatárolta magát a világtól, amely tele van értelmetlen halállal. Így nem lehetett köze az udvaron történtekhez, ahol a hideg, a halál és a sárga szín az úr. Azon a helyen, ahol ő tartózkodott, kellemes meleg volt, barna szín uralkodott, s azok a régi törvények és előírások, amelyeknek a szolgálatával megbízták. Bohuniczky bácsi tisztában volt vele, hogy az ő megmeneküléséhez semmi köze a régi törvényeknek, szokásoknak, hivatali előírásoknak, udvariassági formáknak, se a meggyőződésének, az igazságba vetett hitének, se a kötelességtudatának vagy a tisztességnek. Mindezek csupán papiroson léteztek immár. A véletlen és a vakszerencse osztogatta kegyeit a világban, amely szeme láttára bomlott föl elemeire. Sors vagy Isten helyett a véletlen kormányozta ezt a világot, szeszélyesen és kiismerhetetlenül, miközben mindenki görcsösen kapaszkodott a régi formákba, s próbálta erőnek erejével megőrizni a rend látszatát. A világ szétesett színek, hangok, érzetek kaotikus kavargó elemeire, s akit a véletlen szélvédett és meleg zugba sodort, mint őt, igyekezett berendezkedni ezen a helyen, mert így nyílt csak módja a megmenekülésre. A tisztesség úgy kívánta volna, hogy lehúzza az ablakredőnyöket. Bohuniczky bácsi azonban megrettent, hogy azok, akik a hideg, a halál és a sárga szín uralt szolgálják, provokációnak tekinthetnék, ami a részéről csupán önvédelem és a maradék tisztesség bátortalan fellobbanása. A két világ nem keveredhet el, gondolta. Azt a hármat a halál kiszemelte magának. Történhetett volna másképp is, de nem történt, öt nem hívták be frontszolgálatra, ő nem állt át, nem szökött meg, ő a másik oldalra sodródott, az élet oldalára, neki kell elviselnie a másik poklot. 276