Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
De ez már a titokzatos betegségemmel függhetett öszsze, s ez a betegség egy újabb istencsapása lehetett a számukra. Két-három napra minden ok nélkül belázasodtam anélkül, hogy az orvosunk bármiféle rendellenességet észlelt volna a szervezetemben. Az orvosok éppolyan tanácstalanul álltak a betegségem előtt, mint én, aki a lázrohamokat végigszenvedtem. Aztán néhány nap elteltével ugyanolyan váratlanul elmúlt a lázam, ahogyan jött. Volt úgy, hogy ez havonta ismétlődött. Máskor fél évig, egy évig nem jelentkezett a betegségem. A lázam egyszer sem szökött fel azonban olyan magasra, hogy elvesztettem volna az eszméletemet. Sőt, ilyenkor fokozottabban éreztem, hogy vagyok, hogy történik velem valami, tárgyak és dolgok vesznek körül, s minden dolognak és tárgynak pontosan meghatározható szerepe van az életemben, s mindegyik bekapcsol a világba, abba a világba, amelynek terve van velem és szerepet szán nekem a maga áttekinthetetlen rendjében. Szüleimet nyugtalanította, később komolyan aggasztotta makacsul visszatérő betegségem, pontosabban, annak egy sajátságos aspektusa. Mint felvilágosult, rációnak és türelemnek hódoló értelmiségi emberek, értetlenül és talán bosszankodva álltak a számukra érthetetlen és megfejthetetlen jelenség előtt, amivé az én különleges betegségem vált a szemükben. Miközben faggattak, kérdezősködtek a betegségem felől, hümmögtek, lamentáltak, sopánkodtak, vagy éppen mérgelődtek az ágyam mellett, tízpercenként cserélték a borogatást rajtam, s nem is leplezték az ijedségüket és tanácstalanságukat, én pedig szégyelltem magam, mintha valami szándékos, kitervelt szabálysértést követtem volna el, de legalábbis valami csínyt, amit majd nekem kell levezekelnem és helyrehoznom. Biztos vagyok benne, hogyha az orvosunk valami szokványos betegséget állapít meg: mandulagyulladást, gyomorrontást, székrekedést vagy akár súlyosabbat: tüdőgyulladást, mindez nem izgatja fel őket annyira. Amit ismerünk, amit le tudunk írni, amit a fogalmi apparátusunkkal be tudunk keríteni, azt mintha félig-meddig meg 269