Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
Otthon gorombán fogadták, amiből sejtette, hogy nagyobb bajban van, mint Vilcsek úr szavai nyomán gondolta. „Az én házam nem lesz összeesküvők és betyárok tanyája" — robbant ki a harag az apjából, hogy aztán néhány válogatatlanul obszcén kifejezés kíséretében beszámoljon róla, két hete a titkosrendőrség ügynökei jártak a házban, és róla faggatták. Bohuniczky bácsi megdöbbenve hallgatta, még sohasem hallotta kiabálni az apját, bár igaz, hogy az öreg, amióta csak a sarat tapossa a földtekének ebben a vigasztalan, sötét zugában, mindig csak magával volt elfoglalva, és magára gondolt, de nem úgy, mint az ügyeskedők, akiket a vagyonszerzés, a birtoklás, a felkapaszkodás vágya korbácsol, s nem is úgy, ahogy a dicsőségre szomjazó, hiúságukba belehülyült, holdkóros törtetők, akik a hatalmat, az erőt, az erőszakot bálványozzák, hanem inkább úgy, miként a fa van a növekedésével elfoglalva, s teljesen és minden oldalról be van zárva a létezésébe, vagy mint a tárgyak, melyek baltával felapríthatok, tűzben megolvaszthatok, cselekedni azonban képtelenek. Egy konyhaszekrénytől senki sem kívánhatja, hogy egyben biciklipumpa is legyen, s egy biciklipumpától sem, hogy használat közben valcert táncoljon. Márpedig ő sokáig valami ilyesmit kívánt az apjától. Azt, hogy biciklipumpa legyen, s még énekeljen meg táncoljon is hozzá. A halál öleléséből épp csak kibontakozva úgy, hogy minden tagja, minden porcikája reszketett, és sajgott még, Bohuniczky bácsi itt, a kórházi ágyán sem emlékezett rá, mikor látta utoljára nevetni az apját. Látta-e egyáltalán nevetni őt? Ámbár szomorúnak, elkeseredettnek, meghasonlottnak sem látta, s indulatosnak is csupán akkor egyszer. Minden átkát és keservét rázúdította, s csaknem megtagadta őt, ha már kitagadni nem volt miből. Az öreg hét lakat alatt őrizte az érzelmeit, alighanem azért, mert nélkülük is boldogult, ezért aztán néha égbekiáltó tapintatlanságokra vetemedett anélkül, hogy tudatosította volna, mit tesz. A feleségét, az ő (Bohuniczky bácsi) anyját, 255