Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

kozom. Ö, igen, a bátorságnak én sosem voltam híjával. Sőt! Ha kellett, vakmerő voltam, mint egy tigris, amely egyszer már megízlelte az emberhúst, s most éjszakánként belopakodik a kunyhókba gyermeket rabolni. Persze a hasonlat rossz. Hiszen a magánnyomozó nem vérszomjas fenevad, hanem az isteni igazság világi letéteményese, annak szerény és alázatos szolgája. Az igazi magánnyomozó misszionárius. Ami nem zárja ki, hogy lehet vakmerő, kalandokra szomjazó. Alkata válogatja. Van, aki meglapul a fal mellett, van, aki kizárólag a sikert hajszolja, s beéri azzal, hogy eredményesen nyomoz, s mindig a legbiztonságosabb utat választja. Van aztán, akit nemcsak az eredmény érdekel, hanem az eredményhez vezető út is, a játék, a kockázat, a szenvedély. El lehetne tűnődni rajta, vajon ez az utóbbi nem sérti-e a nyomozói etikát, s vajon nem bűn-e a bűnt úgy üldözni, hogy abba a vadászszenvedély tisztátalan örömét is becsempésszük. Vajon az igazság nem fordítja-e el az arcát ilyenkor tőlünk? Hiszen igazságot tenni és üldözni: két különböző dolog. S vajon az igazság nem mindig az üldözöttek pártján van-e, még ha azok előzőleg tényleg vétkeztek is? Olyan kérdések ezek, amelyek most, a fogságban kezdenek igazán foglalkoztatni. A tapasztalat mégis azt súgja nekem, hogy szenvedély nélkül kudarcra van ítélve minden vállalkozás, hogy a siker záloga éppen az odaadás, a teljes feloldódás a feladatban. A szenvedély a maga látó vakságával mindig megleli a sikerhez vezető legrövidebb utat. Sosem értettem, miféle szenvedély űzheti Roxer úr öregedő, fátyolos tekintetű, lomha észjárású hitvesét a Posta utca 9-es számú házba. Hiszen ez a kimért, kellemetlen modorú, duzzogó asszony megvetette az olcsó, rövid lejáratú örömöket. Hiszen ebben az asszonyban méltóság és büszkeség van. Egy alkalommal azután követtem őt a házba. Hát persze, ez itt az én Sághy barátom ügyvédi hivatala. Én ezt a Sághy gyereket mindig szívből utáltam, mert ezek a koszból kivakaródzott senkik rettenetesen tudják adni a nagy urat, a viselt dolgaikkal még szemérmetlenebbül hencegnek, mint az igazi urak, de aztán, ha baj 179