Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
csak fokozta, hogy minden jóérzése ellenére a tolvajjal volt szolidáris, holott ő, Vilcsek úr soha a büdös életben nem lopott még, s arról is meg volt győződve, hogy lopásra a jövőben sem vetemedik. Utánaeredt a tolvajnak, aki a templomból a vízimalom irányába távozott, de Roth úr kékfestőüzemének raktára mellett hirtelen befordult egy sikátorba, és megindult vissza a főtér felé. Vilcsek úrnak nagyot dobbant a szíve. A tolvaj észrevehette, hogy követik. Végigmentek a főutcán s ő egy-egy pillanatra fölzárkózott mögé, máskor viszont húsz-harminc méter előnyhöz juttatta. A röpke dicsőségért, amit a zsebmetsző lefülelésével vívhatott volna ki, kárpótolta a tudat, hogy ők ketten most cinkosok. A véletlen őt bízta meg, hogy belátása szerint rendelkezzék egy ismeretlen ember sorsával, s ebben a szabadságában senki sem korlátozhatja. Amit tudtak, az a kettejük titka volt. S vajon van-e ebben a helyzetben nála illetékesebb bíró ítéletet hozni és büntetni! Ügy akarom, hogy szabad légy, gondolta nagylelkűen. Nekem elég, hogy gyakorolhatom a kegyelem gesztusát, amit a törvény szolgái nem engedhetnek meg maguknak. Én jó leszek hozzád, mert jónak születtem, és megbocsátom a bűneidet, mert a megbocsátás tesz engem emberré. A tolvaj a temetőkapuban várta be őt. A temető hátsó kapujához meredek kaptató vezetett föl, és Vilcsek úr zihált, amikor végre megállt szemtől szemben az áldozatával, akinek a sorsa most az ő kezében volt. „Mit akarsz tőlem?" — kérdezte a tolvaj. „Maga lopott — felelte ő kurtán. — Méghozzá a templomban." Most következett volna a megbocsátás gesztusa, de a tolvaj ezt már nem várta meg. Vilcsek úr irtózatos ütést érzett, metsző fájdalmat az orrában, s hanyatt vágódott a háta mögötti mogyoróbokor karjaiba. Amikorra feltápászkodott, a tolvaj hét határon túl járt már. A következő vasárnapon Vilcsek úr még az úrfelmutatás előtt kivonult az istentiszteletről. Egy pillanatra megállt azon a helyen, ahol a gyógyszerészt kifosztották, 164