Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

radozásaihoz, s gyaníthatóan csupán megszokásból és a felvett szerephez való ragaszkodásból lázadozott és panaszkodott. Komolyan venni őt — téves helyzetmegítélésre vallana. A cinikus elbeszélő jövendölt. Volt ez így, van ez így, lesz még ez így, mondta, s azt tanácsolta, üljön le az elbeszélő a tévé elé, nézze meg a soros filmet, s mondja azt az anyjának, hogy hát ilyen az élet. Hogy az élet nem promenád, meg hasonlókat. A konformista elbeszélő az ő behízelgő, puha, csendes hangján ugyanezt tanácsolta. Zsupsz a fotelba, elbeszélőkém! Fáj valamid? Hiányzik neked valami? Netán éhes vagy? Egyik sem. Beteg sem vagy, s a film, amit nézel, elég alpári és elég ordenáré ahhoz, hogy felszabadítsd alantas ösztöneidet. Levegőztesd őket egy kicsit. Apád úgyis hazajön, anyád úgyis megbékél, holnap meg úgyis kezdődik minden elölről. Gondolj arra, hogy így leszel hosszú életű. Te-tű. S mivel az ellenzék megfélemlítve hallgat, s egy tiltakozó szösszenet, annyi sem hangzik el a komisz, gálád, aljas, alattomos, de tagadhatatlanul ésszerű érvekkel szemben, az elbeszélő végül is beadja a derekát. S akkor így szól az anyjához: — Hagyjatok végre élni. Ám szerencsére ritkán szól így. Az elbeszélő többnyire mégis elindul megkeresni az apját, mert minden keserűsége dacára szereti őt is, a mamát is. S a filantróp elbeszélő, a jószívű elbeszélő és a hazudozó elbeszélő kézen fogva vezetik az elbeszélőt a sötét utcák között a CSEMADOK-nak nevezett I-let (kult, úr, I, lett) L alakú, kivilágított épülete felé, az egykor Szent Istvánról elnevezett utcába. 32 Mind ott vannak ők. Mármint a magyarok. Jobban mondva nem mind, csupán a magyarok egy keserű-lelkes tö107