Egyszemű éjszaka. Fiatal szlovákiai magyar költők (Bratislava, Madách, 1970)

Tőzsér Árpád: egyszemű éjszaka

az első és második jelzőrendszer síkján egyetlen időben érzékeli, tapasztalásai mindig paradoxálisak, azaz önmaguk ellentmondásával terhesek. Ennek a módszernek az illusztrálására szinte az egész Litánia ide kívánkozik, de idézzünk belőle legalább egy részletet: én vagyok a harangnyelv furulyázol s ha elbolyongsz ezer kopóként tereled össze magadat új legelőkre hajtod a nyájat új szögeket kovácsolsz én vagyok a harangkötél te vagy a szemzőkés az összeszáradt ág partokat építesz magad köré születsz és születtetsz Az „elbolyongás" önmaga ellentétébe és vissza (te vagy a szemzőkés az összeszáradt ág) Tóth László verseiben meghatározó magatartás. Eredménye: felfokozott dinamika, mozgalmasság, a tárgyaknak olyan állandó zuhogása, amelynek során a képek egymást hatványozzák, helyzeti energiájuk egységes áramkörbe kapcsolódik, s végül is a költő egyetlen magánya a világ több értelműségében látszik feloldódni. Költőket avatunk, új ígéretek sorakoznak irodalmi közvéleményünk elé — megítéltetésre. Nekem itt, ezen a helyen nem lehetett célom az átfogó kritikai elemzés: csak értékekre akartam felhívni a figyelmet. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok „feddhetetlenek". Sőt! De hiszem, hogy a „feddést" kellőképpen elvégzik majd a kritikusok. S befejezésként — bár nem akarom kifogni a szelet a vitorlájukból — hadd vitatkozzam máris azokkal, akik pesszimistáknak és érthetetleneknek fogják tartani ezeket a „kilenceket". 12