Egyszemű éjszaka. Fiatal szlovákiai magyar költők (Bratislava, Madách, 1970)

Tőzsér Árpád: egyszemű éjszaka

Parttalan hullámok terelője szomorú madár hűlt fészekből kóbor szelekbe lengő (magányunk próbája) A részletes elemzésre itt nincs hely, de a vers akusztikai hatása (a zenei elégiává rendezett palatálisok és velárisok, az összecsengő k hangok, az első két sor erőszakot érzékeltető r és t hangjai s az utolsó két sor lassú, beletörődő mozgást sugalló /-jei) és képi adekváltsága a laikus számára is olyan esztétikai élményt nyújt, amely meggyőzően bizonyítja, hogy a megfogalmazás, az eltalált szó lehet feloldása a teljesen pesszimista életszituációnak. Az adekvát szó keresése plusz egyfajta lázadás jellemzi Keszeli Ferencet, Tóth Lászlót, Varga Imrét és Kulcsár Ferencet. Keszeli Ferenc lázadása a legtakaratlanabb (de korántsem a legeredményesebb). A komplett járdaszél aspektusa s a hölgyeim és uraim (polgári) világának felvillantása már önmagában lázadás, de ez a révolte — szerencsére — Keszeli verseiben nem fogalmilag, hanem groteszk képekben realizálódik: mert nem látod az aszfalt alatt a folyót s nem tudod hogy pacallevest mérnek minden pillér fölött (apróbb lázadások) Groteszkjei sokkal szomorúbbak, mint mesteréé, Ladányi Mihályé, mint ahogy kivertsége is más jellegű. Nemcsak a polgárok konformista világában érzi magát idegennek, magányosnak, hanem szinte minden társadalmi helyzetben. Az a modern „szegénylegény" ő, aki mindenben a saját kitaszítottságát, passzivitásra ítéltségét látja, de attitűdje — Ladányiéval szemben — nem moralizálás, hanem autoparódia: 10