Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Munkára hívták az oroszok. Tarisznyával és gumicsizmában kelt útra az emberirtó télben. Ügy beszélik, a táborból útra bocsátották. Sohasem ért haza, a Kárpátokig jutott csak. Megfagyott? Tüdőgyulladásról is beszélnek. Ki tudja? Azt se hozták hírül, hová ásták. Elásták! Híre maradt csak az ösvények porában, azt is elkoptatják a tavaszi szelek. A túlsó szomszéd Berta Menyus volt. Három dolog éltette, két lánya, a bor és csillogó lovai. Kevés beszédű ember volt, szorgos paraszt és nagyokat ivó. Őszutón napi program volt a borkóstolás. Eljött hozzánk, berúgott. Nagyapám ökrös szekerén vitte haza. Másnap ugyanez ismétlődött fordítva. Olga, a nagyobbik lánya, tüdőbajt kapott. Vitték ijedten orvostól orvosig. Pihentették itt a hegyen is, „jó a levegő, hátha segít", vigasztalgatta az apja. Rövid időre befogadták egy falusi tüdőgondozóba. Nagyon odavolt már, amikor az anyja érte ment. Gyalog indultak haza, harminc kilométer állt előttük. Meghalt egy tengeritábla ösvényén. Fehérbe öltöztették. Nagy virrasztója, gazdag halotti tora volt. Az apja nem sírt, csak suttogva ismételgette: Több lakodalom nem lesz a házamban. Margit, a kisebbik lánya, kisírt szemmel nézte, nem értette. Nehéz számot adni róla, mikor törik meg egy élet. Látszólag ez a szorgalmas paraszt is megadással hordta keservét. Nem panaszkodott, nem beszélt, útját vágta a kíváncsi kérdéseknek is. Közönyös emberré vált. Negyvenhatban áttelepülésre szólították fel. Nem ellenkezett, elment. Téli hidegben sorra járta a szántókat, földet kapart a hó alól, és a zsebeibe rakta. Utoljára a szőlejétől köszönt el; sírva ment haza. Egy széket sem tett fel a vagonba, csak nézte a rakodást. Nehézkesen felcihelődött, leült egy zsákra, és vissza sem nézett. Búcsúzni sem kívánt senkitől. Magyarország déli határára vitték őket. Mindössze egyszer írt tele reszkető betűkkel egy kockás füzetlapot. A halálról írt, minden mondatába könyörtelenül befészkelődött ez a félelmetes szó. „Vágyom a halált, csak itt nagyon nehéz, nem jó meghalni", reszkettek búcsúzó betűi. ötventől kezdve érthetetlenül szigorú határzár Őrizte az 89