Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

dig nevetett és izzadt, a homlokát törölgette. Nagyon kellemetlen volt a kézfogása. — A másik? — faggattam türelmetlenül. —... az egy német volt, német tiszt. Anyámnak nagyon tetszett... Anyám német. — Az milyen volt? — Előzékeny és nagyon udvarias ... Pedáns, művelt, egy hétig nálunk lakott az ebédlőben... Szerette a bort. Rajztanár volt egy Rajna menti városban. Le is rajzolt. Anyám a zongora fölé akasztotta a képet. Azt mondta, így illik. Azt is mondta: A házunkhoz jött a szerencse, Nelli. Ez rangot biztosít neked. Nem gróf, nem arisztokrata, de német. Ez jó bizonyítvány ... Az iskolázott németek az arisztokratáktól tanulnak élni, azok pedig rangon alul sosem adták. A szép asszony rangot érdemel, azzal becsülik meg... — Mi lett vele? — szakítottam félbe. — Elment, egy éjszaka elvezényelték, amikor az oroszok Csapnál áttörték a frontot. Engem nem is költött fel, kímélt. Nem akarta, hogy megijedjek. Elvitt egy korsó bort, és elvitte a nyugágyunkat. Abban szokott napozni. Azt ígérte, visszajön vagy ír majd. — És azóta? — Nem jelentkezett. Anyám már írt a rokonainak, hogy a cím alapján kutassák fel. Lehangolt, amit Nellitől hallottam. Mindenkitől féltett virágnak hittem a Gallai lányt, de már előttem is csodálták virágkehely arcát, mások is szomjazták. — Neked tartogattam magam — igyekezett békíteni hízelegve. Félhomály borult rám. Talán még magamtól is sajnáltam azt a lányt. Ügy éreztem, szél himbálta lámpa alatt állok, és csak nagy ritkán hull rám egy tenyérnyi fény. — Te vagy az első — békítgetett, majd hirtelen mozdulattal felállt. —• Menjünk innen — mondta ingerülten. így voltunk egymással. Ha összekaptunk, a Gallai lány hamar túltette magát a rossz pillanatokon. Elég volt, ha száz méterrel arrébb más bokor alá heveredtünk. Még odaadóbban ölelt, mintha mi sem történt volna. 79