Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben
Egy szál ingben
— Igyál, Izsák! Megjött a Rozentálék menye is. Mikor elvitték, szép volt, büszkén viselte szépségét. Megfordultak utána az emberek. Most alig ismerni rá, arca eldurvult, nézése eszelősen vad: büszkeségéből valami utálkozó megvetés maradt csupán. — Kurva. — Izsák mondja ezt róla, valahányszor szóba kerül. — Még csak itt voltunk a zsidó templom udvarára zárva, de már kurválkodott. A halálra még senki sem gondolt, ő meg már mentette magát... Irtózott a szenvedéstől, ilyen volt végig, tábor kapcája. — Hát Fánika — fordítja a szót másfelé nagyanyám. — Az öregek jobban viselték a halált. Fánika a fiait oktatta, mielőtt a gázba vitték, talán mosolygott is rájuk ... Kezdetben, míg le nem gyilkolták a gyerekeiket, az anyák voltak a legvakmerőbbek... Azt csak úgy lehetne elmondani, ha egész életünkben egy végtelen létrán emelkednénk az ég magasságába megkeresni a holtak lelkét, hogy ők maguk szóljanak magukról... Izsákon, mikor hazajött, alig volt ruha. Vasárnaponként, ahogy a két templom az utcára eresztette híveit, Izsák a kapualjba húzódva figyelte őket. Ha valakin megismerte a család vagy rokonság ruhadarabját, megszólította halkan. így öltözött fel. Nemsokára üzletet nyitott, apró, jelentéktelennek tűnő tárgyakkal kezdett kereskedni. Később társat vett magához, az az üzletet vezette, Izsák pedig az országot járta, a gyárakat, a nagykereskedők raktárait, cseh városokat áruért. S az újonnan nyitott üzletek nőttek és szaporodtak. Családok hazakerült csonkjai álltak össze, ketten, hárman, négyen, jobbára férfiak... Olykor az az érzésem, hogy egyetlen test csonka végtagjai mozognak a pultok mögött. Az élőkhöz gondolom a holtakat, kevés élőhöz a temérdek holt embert: kezük ott matat a sokféle áru között, mint azelőtt. .. Kanalakat emelgetnek, dobozokat tesznek a vevők elé, amiből ruhákat emelnek ki óvatosan, sötét színűeket, kockásakat, csíkosakat, menyasszonyfehéreket ... Magukhoz tartják, mutatják, kínálják az élethez tartozó egyszerű szépséget. 627