Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Akkor jó. — Ismerted Dózsát? — kérdem tőle. — Nem — mcmdja a földet nézve. — Mit csinált? — Lázadást szított, parasztok forradalmát, vezér volt, ősünk nekünk is. — Eddig nem beszéltek róla. — Üljünk le, elmondom, úgyis régen készülünk beszélni. — Most nem, az ilyen dolgokhoz nyugodt figyelés kell.. . Rossz idő van rajtunk, meg sem nyugodtunk a háborútól, testünk-lelkünk telve forradással, és ismét bántanak... Demokrata világ van, hetenként báloznak, mosolyognak százfelé, a magyart meg vagonírozzák. Olyan is van, aki önként megy Magyarországra, ott legalább a nyelve miatt nem éri bántódás ... Sokan már elfáradtak ezen a földön, erejüket meg bátorságukat vette a sok változás ... Mennek a kommunisták közül is, csalódottak, pedig jobb sorsra érdemesek. Szép föld ez, jó föld, csak az emberekhez zord, innen valakinek mindig el kell mennie ... Éjszakánként mennek, libasorban, egymás batyuját fogják, hogy el ne vesszenek a sötétben ... Látod, földosztást ígértek, mint más országban teszik, közben meg földönfutóvá válunk ... Apám fél, látom, érzem a félelmét, kerüli az embereket: a rosszat az ember szüli, így tudja. Ügy jár a mezőre is, a hegyen keresztül, hogy kevesen lássák. — Velünk mi lesz? — kérdem. — Itt maradunk. — Azt mondják, rajta vagyunk a listán, a Csehországba menők között. — Nem megyek. — Mit teszel? — Várok, kivárom az időt. — Megkeresnek. — Elrejtőzöm, azért sem megyek, mert menni könnyebb, mint maradni. A föld miatt sem megyek, szeretem a földet, rácsavarodik a testemre, még idegenben is. Mit ér az ember föld nélkül, a föld az őriző pásztorunk . .. — Aki elbújik, az gyáva. — Honnan tudod ezt? 614