Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben
Egy szál ingben
— Az anyja máriáját — háborog Branyo —, császár, miniszter,! diplomata, sofőr vagy szélhámos a szeretője. — Mit törődsz vele? — Nem akarok, csakhogy akkor is látom őket, ha nem akarom. Nem lehet, hogy az a mafla morva ne tudja, ne lássa . . . — Mit törődsz vele? Vacsorák végeztével könyörtelen makacssággal először, másodszor cseng fel az árvái telefonja. A kártyaparti összeül, az asszony a szomszédok valamelyikéhez menekül, az árvái leoldja a nyakkendőjét, hogy a gyerek egyik lábát az állóka lábához kösse ... Lomha lustasággal peregni kezd az este. Három emelet magasságban egy idő óta monoton zúgás kötődik az est csendjéhez. Ez az egyhangú zúgás beissza magát a lakások védett, intim sarkaiba is, mindenütt hallani, nem lehet előle elbújni, elmenekülni sem. Hallgatózunk, kiállunk a folyosóra, sokáig nem tudjuk okát adni az idegszálainkon muzsikáló hangnak. — Fűrészelnek — mondja kártyája felett a szakállas. — Marhaság. — Fűrészelnek. — Dösd el a lábam, a lábam. — Hallgass! Megáll a kártyák járása, mindnyájan hallgatózunk, egymás homlokát nézzük, és várunk. — Fűrészelnek. — Az istenből szeded ezt a marhaságot? — Hallgasd! — Őrület! — Tégy rá! Kapcsold be a rádiót. Még így, a zene mesterséges falán is átüt a monoton zúgás. Másnap este ugyanabban az időben ismét bekapcsol a malom, harmad- és negyednap szintúgy. — Már megint elkezdte, fűrészel — mondja a szakállas. — Tréfának rossz, bosszúnak is az, lehet, hogy a falat fűrészeli valaki — mondja ijedten a morva. 603