Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

dődött, nagyanyám meséivel és imáival. Mese és imádság, így fejeződtek be a napok, csendes, sejtelmes suttogással... Jancsit és Juliskát egyszerre ismertem meg Szűz Máriával, Babszem Jankót a kis Jézussal, így emlékszem." „Ne rontsuk el az estét" — mondta neki Gabo kedveskedve. „Ha unalmas, ne hallgassák — válaszolta a lány. — Én most olyan állapotban vagyok, hogy beszélnem kell, mondanom kell a dolgaimat... Sajnos vég nélküli monológ ez, mondom már akkor is, ha egyedül vagyok, így talán megkönynyebbülök. Sokszor úgy érzem, a szavak síkosak, megyek, kapaszkodom, s amikor már lennék valahol, visszacsúszok, és kezdem elölről a miérteket..." „A szépfiúért is imádkozott?" — kérdeztem a lánytól. „Eleinte nem, fölöslegesnek tartottam, de amikor megéreztem, hogy elmozdul mellőlem, akkor ahhoz is kaptam, az imához." „Elavult dolgok" — csípett bele a szerkesztő. „Azt magamnak kell tudnom, mikor öregszik el bennem valami." — Hagyd az ájtatos beszédet, ne ezt mondd — szólt rám ingerülten a szakállas zenész. — Gabo, a szerkesztő, magának akarta a lányt. Egyedül kívánt vele maradni. A lány tárgy lett köztünk, néma alku tárgya. Gabo folyton bökdösött és kacsintott rám, hogy távozásra bírjon. Szabadulni akart tőlem. — És a lány? — kérdezte a morva. — Hajlongott köztünk nevetve, középre helyezkedett mindig. — A lakása milyen? — Kedves, meleg hangulatú. Az ablak mellett virágbokor, valóságos kis kert. A sarokban subával takart heverő, a fal mentén hímzett párnák. A bejárati ajtó fölött fazekaskéz munkálta agyagtányérok. A szoba szabad sarkát fényképek töltik ki: gyermekarcok, nők, férfiak, legfelül törött öregaszszonyarc. A képek alatt tengeriháncs ... A szépfiúval öregasszony néz farkasszemet, nem tudom, mióta vannak így. Látásuk tengelyében a lány: él, mozog, fekszik, tanulj reménykedik. Itt is középütt van. 590